Megdöbbentő hírek a pszichiátria területéről

Kijutni a pszichiátria csapdájából

CCHR landscapeHa azt mondjuk: pszichiátria, sokféle dolog juthat az eszünkbe, de ha követjük a médiahíreket, egy dolog bizony gyakran bukkan fel ennek kapcsán: híradások arról, hogyan sérülnek a pszichiátriai kezeltek jogai ezeken az osztályokon, időnként elég durván. Szerencsére működik egy olyan civil szervezet Magyarországon, amely kifejezetten ezen a területen látja el azok jogvédelmét, akik kelepcébe kerültek vagy akiknek megsértették a jogait egy pszichiátriai osztályon vagy intézetben. A szervezet szakértőjével, Hídvégi Klárával beszélgettünk arról: milyen jogsértésekkel találkoznak munkájuk során, és hogyan tud segíteni az alapítvány.

Miért van egyáltalán szükség a pszichiátriai betegek jogi védelmére?

Nagyon jó kérdés, nem mindenki feltételezné, hogy jogi problémák akadhatnak ebben az ellátórendszerben. Van egy dolog, amiben a pszichiátria élesen elkülönül az egészségügy többi részétől. Nevezetesen az, hogy itt egy orvos véleménye elég lehet ahhoz, hogy valakit bezárjanak és megfosszanak a jogaitól – még ha csak átmenetileg is. Nem is beszélve arról, hogy a pszichiáter belátása szerint kezdeményezhet gondnoksági eljárást, így pedig szintén könnyen jogfosztottá válhat akár egy egészséges felnőtt ember is.

Hogyan lehetséges ez?

Nos, ez az a pont, ahol a különbség leginkább megmutatkozik: a diagnózis felállításának módja. Más orvosi területeken mérhetőfizikai elváltozásokatvagy vizsgálatok eredményeit veszik alapul a kórképek megállapításához, a pszichiátriában viszont ilyesmi nem áll rendelkezésre. A pszichiáter kérdéseket tesz fel a személynek, illetve hozzátartozóinak, és a válaszok, reakciók alapján dönti el, hogy fennállhat-e egy “mentális rendellenesség”.

A jogszabályok szerint ha a pszichiáter úgy gondolja, hogy az egyén veszélyt jelenthet a környezetére vagy saját magára nézve, kényszerkezelést írhat elő. Ez a folyamat majdnem pontosan úgy zajlik le, mint mikor egy körözött bűnözőt visz be a rendőrség. Megjelenik a mentő, akár rendőri kísérettel, és közlik a „beteggel”, hogy velük mehet önként, vagy alkalmazhatnak kényszerintézkedést. Mivel ilyen helyzetben az ember gyakran nehezen tudja megőrizni a hidegvérét, várhatóanellenállást tanúsít, amit szintén a „betegsége” tüneteként fognak kezelni. Ez csak egy példa a sok közül, amiről a legtöbben azt gondolnák, hogy csak a filmekben fordulhat elő, holott a jogszabályok a gyakorlatban is lehetővé teszik.

Az úgynevezett bírói szemle, aminek a kényszerbeszállítást követő három napon belül meg kell történnie – itt állapítják meg, hogy indokolt-e a kényszerkezelés –, sajnos nem jelent valódi jogvédelmet a beszállítottak számára. Ezek a szemlék gyakorlatilag futószalagon mennek, az eredmény szinte előre borítékolható.

Hogyan történik a kapcsolatfelvétel az alapítvánnyal?

Jellemzőentelefonon vagy e-mailen keresztül keresnek meg minket a sértettek, de olykor előfordul egy-egy kézzel írott levél is. Első lépésként mindig megpróbáljuk kideríteni, hogy történt-e egy tényleges jogsértés vagy szabálysértés, ami jogi értelemben megfogható. Ez azért nagyon fontos, mert a pszichiátria működési formája lehetővé tesz olyan visszásságokat, amelyek a sértett számára rendkívül kellemetlen vagy megalázó helyzeteket teremtenek, jogilag mégis „rendben vannak”.

Ha a sértett elmondása alapján feltételezhető egy tényleges jogsértés, megkérjük – ha eddig nem tette meg – hogy írásban is juttassa el nekünk panaszát, mivel jogi lépéseket csakis így tudunk elindítani. Szintén szükségünk lesz egy aláírt meghatalmazásra, hogy a sértett nevében írhassunk bejelentést vagy panaszt az illetékes hatóságok vagy felettes szervezetek felé.

Ezekkel párhuzamosanösszegyűjtünk minden orvosi dokumentációt, amelyek igazolhatják a jogszabályok vagy előírásokmegsértését. Nagyon gyakran derül ki ezekből például, hogy a betegnek olyan szereket írtak fel, melyeket egy időben veszélyes használni, vagy egy ismert testi állapot, krónikus betegség miatt nem szabadott volna felírni. Az sem ritka, hogy egy bizonyos diagnózis felállításához szükséges vizsgálatok mindegyikét (sőt, ennél többet is) kiszámlázzák a társadalombiztosító felé, a valóságban azonban nem végzik el őket.

Kiknek tudtok segíteni, és kiknek nem?

Ez egy fontos kérdés, mert tényleg előfordul olyan, akinek nem tudunk segíteni. Ahhoz, hogy léphessünk valaki ügyében, szükségünk van az együttműködésére. Sokan várják el tőlünk, hogy egész egyszerűen menjünk ki a helyszínre, hallgassunk meg és írjunk le minden panaszt, és járjunk el a sértett helyett minden hivatalnál. Erre egész egyszerűen nincs kapacitásunk. Arra mindenképpen szükségünk van, hogy a sértettnek legyen szándéka megtenni alap dolgokat: kitölteni egy meghatalmazást, eljuttatni dokumentumokat, és konkrétan leírni, hogy mi történt. Emellett, mivel jogi szervezet vagyunk, csak jogi segítséget tudunk nyújtani. Orvosi kéréssel például nem tudunk foglalkozni, ahogyan rendészeti kérdésekkel sem: ha valakit zaklat a szomszédja, azt mi is a rendőrséghez továbbítjuk.

Ha valaki önként egyezik bele a kényszerkezelésbe, vagy aktívan tesz azért, hogy beszállítsák, azzal sajnos szabályszerűen járnak el, és ilyenkor nemigen tudunk érdemben jogilag fellépni. Ez annyit jelent, hogy ha egy személy tényleg veszélyes viselkedést tanúsít, otthon szétveri a lakást, vagy hozzávág valakihez egy fél kilós hamutartót, sajnos megfelel a jelenlegi jogszabályoknak, ha zárt osztályra szállítják és begyógyszerezik, mert az ilyen esetek kimerítik az ön- vagy közveszélyesség fogalmát. Az öngyilkossági kísérlet ugyanide tartozik, ebben az esetben is indokoltnak tekintik a kényszerkezelést.

Szintén nehezítő körülmény, ha a sértett zavart elmeállapotú, sajnos így nehéz együttműködni vele. Ilyenkor a megoldás az lehet, ha egy egészséges hozzátartozó hajlandó képviselni őt, mint ahogy ez az idős betegek esetében is történni szokott, akiket gondozóotthonokban értek jogi sérelmek.

Hogyan tudod megállapítani, hogy történt-e jogsértés egy bizonyos esetben?

Egymásnak ellentmondó adatokat keresek, illetve olyan részleteket, amelyek valamiért nem stimmelnek, vagy gyanúsak. Ezután átnézem az ehhez kapcsolódó jogszabályokat, és ellenőrzöm, hogy ezek alapján minden jogszerűen történt-e, vagy sem. Utóbbi esetben máris van egy jogilag megfogható dolog, amire maga az orvosi dokumentum a bizonyíték.

Milyen jogi lépések tehetők meg, ha ténylegesen találszjogsértést?

Miután találtam egy vagy több ellentmondásos adatot, ami ellenkezik a jogszabályokkal vagy szakmai protokollokkal, panaszokat nyújtok be az illetékes hatóságoknak, vagy az adott kórház felettes szerveinek, fenntartójának. Hivatalos panaszhoz mindig csatolni kell a sértett írásos meghatalmazását, valamint az odavágó orvosi vagy egyéb dokumentációt, illetve megjelölni a megsértett jogszabályokat. A panaszaink vagy bejelentéseink hatására általában kivizsgálás vagy nyomozás indul, aminek a haladását folyamatosan nyomon követjük, illetve ellátom a hatóságokat további adatokkal, ha szükséges.

Kik szoktak hozzátok fordulni?

Az elmúlt 25 év során elképzelhetetlenül sokféle esettel találkoztunk, nehéz volna pár szóban összefoglalni. Van, hogy maga a sértett keres fel minket, akivel embertelenül bántak egy pszichiátriai osztályon, vagy egészségkárosodás érte a kapott pszichiátriai szerektől, esetleg éppen beszállították akarata ellenére, és tanácsot kér, hogy most mi tévő legyen. Máskor egy hozzátartozó jelentkezik hasonló okok miatt, de olyan is megesett, hogy egy intézmény dolgozója fordult hozzánk, hogy elpanaszolja az elrettentő állapotokat, amiket nap mint nap tapasztal. Nem egyszer halálesetekkel is megkeresnek, amiből egyre több a hirtelen szívhalál fiataloknál is, sajnos ezt a pszichiátriai szerek mellékhatásai okozhatják.

Persze az is igen gyakori, hogy teljesen más jellegű panasszal állnak elő, aminek semmi köze a pszichiátriához vagy a mentális egészségügyhöz általában. Ilyenkor lehetőség szerint elirányítjuk őket ahhoz a hivatalhoz vagy hatósághoz, aholesélyük lehet, hogy segítséget kapjanak.

Ugyanide tartoznak a kártérítési perek is, ezekben az ügyekben már nem tudjuk képviselni a panaszosokat.

Ha jogi lépéseket kell tennetek, akár ügyvédi segítséggel, van-e ennek költsége a sértett számára?

Nincs, a segítségünk a rászorulók számára mindig ingyenes.

Mi vár idén a „hiperaktív” gyerekekre iskolakezdéskor?

bored student 800x467A tanévkezdéssel újraindul az „ADHD” tabletták szezonja is, a COVID-19 elleni védekezés pedig nem teszi könnyebbé a hiperaktívnak bélyegzett gyerekek helyzetét. Évről évre egyre több gyerekkel szedetnek tudatmódosító szereket, holott nagyon is volna más megoldás.

Rendhagyó módon kezdődik a tanév idén, így ez az amúgy sem stresszmentes időszak a szokottnál is nagyobb nyomást helyezhet azokra a gyerekekre, akik nehezen viselik az iskolák szabályozott környezetét. Aligha várhatjuk, hogy akár a kötelező maszkviselés, akár a távolságtartás vagy az egyéb járványügyi intézkedések nem fogják az iskolai környezet feszültségeit tovább fokozni.

Évről évre egyre elterjedtebb gyakorlat, hogy tudatmódosító pszichiátriai szereket írnak fel a túl sokat izgő-mozgó, mindenre kíváncsi és sokáig egy helyben megülni képtelen gyerekeknek. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az a 260 millió forint, amit 2019-ben csupán az egyik ilyen szerre fizetett ki hazánkban a társadalombiztosító. Mindezt azért, hogy ezek a gyerekek is megfeleljenek az intézmény elvárásainak, és a „normális” gyerekekhez hasonlóan fegyelmezetten üljék végig a tanórákat. Ezek a gyerekek olyan diagnózisokat kapnak, mint „hiperaktivitás”, illetve „ADHD”, azaz „figyelemhiányos” hiperaktivitás zavar. Mostanra szinte nincs olyan iskolai osztály, ahol ne lenne legalább egy ilyen gyermek, akivel „gyógyszert” is szedetnek.

Senki sem vitatja, hogy egy mai iskolában zavaró lehet egy nehezen alkalmazkodó gyerek jelenléte, a helyzet pedig megoldást kíván. A baj csak az, hogy mindezért a gyermeket teszik felelőssé, jobban mondva az agyát: olyan működési zavart feltételeznek nála, amit csakis vegyi anyagokkal lehet "kezelni".

Valami itt nem stimmel

Fontos megjegyezni, hogy az ADHD, vagyis a „figyelemhiányos hiperaktivitás zavar” nem egy olyan dolog, amit bárki képes lenne objektíven diagnosztizálni. Az ADHD diagnózisának feltételeit tulajdonképpen egy sor viselkedési jellemző teszi ki, melyek a DSM-ben, a pszichiáterek által használt kézikönyvben szerepelnek. Ezek olyan szubjektív tényezők, mint például „gyakran nehezére esik a figyelmét egy feladaton tartani”, „gyakran nem figyel oda, amikor beszélnek hozzá”, gyakran nem tudja követi az utasításokat és nem tudja befejezni a házi feladatát…”

Látható, hogy az összes ilyen „feltétel” egy felnőtt megítélésén múlik. Az olyan nézőpontok, mint hogy „rendesen odafigyel” vagy hogy „rajta tartja a figyelmét”, nem is beszélve a „gyakran” jelzőről, egyike sem mérhető fel objektíven. Ezek mindig a megfigyelő véleményén múlnak.

Tényleg agyi rendellenesség lenne?

Talán hallhattuk már, hogy az ADHD az agy „neurobiológiai rendellenessége”, vagy hogy agyi képalkotó vizsgálatokkal meg lehet különböztetni az „ADHD-s” gyereket a „normálistól”. Ám semmiféle tesztet nem csinálnak a gyermeken, amikor vizsgálatra viszik az orvoshoz. A „diagnózist” a fentebb leírt viselkedési jellemzők alapján állítják fel. Vagyis az, hogy a gyermek ADHS-s avagy sem, az végeredményben valaki véleményén múlik. Azt is hallhattuk, hogy a stimuláns szerek (az ADHD „gyógyszerek”) másképpen hatnak az ADHD-s gyerekekre, nem felpörgetik, hanem nyugodtabbá teszik őket. Ez alapján bárki tesztelhetné a saját gyermekét egyszerűen azzal, hogy stimuláns szereket ad neki. Ezt az elképzelést egy 2002-es tanulmány egyértelműen cáfolja, a gyerekek diagnózistól függetlenül egyformán reagálnak ezekre a szerekre.

Nagyon nem mindegy, mi vár az út végén

Egy másik megalapozatlan állítás szerint a „kezeletlen ADHD rossz eredményekhez vezet”, például iskolai kudarcok, fiatalkori bűnözés, drogfüggőség, korai terhesség, alacsony önbecsülési szint, vagy más problémák formájában, amiket az iskolák dolgozói és a pszichiáterek hangoztathatnak. Amit viszont nem mondanak el: a stimuláns szerekről sosem bizonyították be, hogy az előbbiek bármelyikét javították volna, hiába készült erről számtalan tanulmány. Néhány ezek közül még az ellenkezőjét is igazolta, gyakorlatilag rosszabb végkimenetelt mutatott be a stimulánsokat szedő gyerekeknél.

Mint minden gyógyszernek, az ADHD szereknek is vannak mellékhatásaikhallhatjuk a szert felíró pszichiátertől, de vajon ő kifejti ilyenkor, hogy mit is jelent ez? Hogy megértsük, mit művel egy ilyen gyerekeknek szánt tabletta, nem kell messzebbre néznünk az egyik legelterjedtebb utcai drognál, a kokainnál. A legritkább esetben kerül szóba az orvossal való beszélgetéskor, hogy a leggyakrabban felírt ADHD-szer valójában közel ugyanazt a folyamatot viszi végbe az agyban, mint a kokain. Sőt, bizonyos tekintetben még hatékonyabb is annál. Tabletta formájában persze nem vált ki olyan eufóriát, hiszen az emésztőrendszeren keresztül lassan jut be az idegrendszerbe, a kokainhoz hasonlóan alkalmazva viszont már közel sem ilyen megnyugtató a történet.

A visszamaradott növekedés, a hallucináció, a mánia, az agresszió, az ellenségesség és pszichotikus epizódok pedig nem egyszerűen mellékhatások, hanem egy drogszerű kémiai anyag használatából adódó következmények.

Közel sem a tabletta lenne az egyetlen megoldás

Ma betegnek tekintik azt a gyereket, akinek nagy a mozgásigénye, és vonakodik egy helyben ülni az órán. Holott az egyetlen valódi rendellenessége az, hogy ellenzi az oktatási rendszer „rendjét”. Ténylegesen elvégeztek egy vizsgálatot ezzel kapcsolatban, az eredmény pedig cseppet sem meglepő: amikor az izgő-mozgó gyerekeknek hagytak némi mozgásszabadságot, jobban teljesítettek a tanulmányaikban. Ha nem egy gépezet részeként, hanem önálló egyéniségekként kezeljük a gyerekeket, ezek a „viselkedési problémák” a gyermek jellemvonásaivá válnának, nem pedig egy feltételezett betegség tüneteivé.

Mivel jelenleg az egyéni igények masszívan alá vannak rendelve a rendszer kívánalmainak, lényegesen egyszerűbb megoldás bedrogozni a problémás gyerekeket. Ily módon nem kell beletenni a munkát abba, hogy a rendszert képessé tegyük minden gyerek igényeinek kielégítésére. Nem csak rettentően szomorú, hogy a felnőttek világa ilyen mértékben fontosabbá vált a gyerekekénél, de egyben vészjósló is: ha ez így megy tovább, egy drogokon nevelkedett generációnak adjuk át a világot.

Azt az összeget, amelyet a különleges gyerekek legyógyszerezésére költünk, bizonyosan fordíthatnánk az oktatási rendszerünk fejlesztésére, hogy alkalmassá váljon a jövő élsportolóinak, művészeinek, kimagasló tehetségeinek tanítására.

Mindannyian voltunk gyerekek, és kétségkívül mi is joggal vettük volna zokon az akkori felnőttektől, ha életvidám természetünket tudatmódosító drogokkal akarták volna elnyomni a törődés és gondoskodás helyett, amire valójában vágytunk.

Vajon melyik gyógyszer súlyosbítja leginkább a koronavírus-fertőzéseket?

Egy csapat kutató megvizsgálta, hogyan függnek össze a felírt gyógyszerek a COVID-19 fertőzések súlyosságával. Kiderült, hogy a legnagyobb veszélyt jelentő szerekre hazánkban egymilliárd forintnál is többet költ havonta a társadalombiztosító.

corona pillsA skóciai Edinburgh Egyetem professzora, Paul M. McKeigue, csapatával együtt egy formabontó kutatásba kezdett: összefüggéseket keresett a nem szív- és érrendszeri gyógyszerek egyidejű alkalmazása és a súlyos COVID-19 fertőzések között. Eredményeik szerint több gyógyszercsoport is felelőssé tehető a szélsőséges fertőzési esetekért, ám van egy kategória, ami kimagaslik mind közül. Egyértelmű bizonyítékokat találtak arra, hogy az antipszichotikus szerek (pszichotikus állapotokra, pl. skizofréniára felírt pszichiátriai szerek) teszik a legveszélyesebbé a koronavírus tüneteit.

Lehull a lepel a veszélyes hatóanyagokról

A kutatás szerzői azokat a skóciai lakosokat tekintették súlyos COVID-19 eseteknek, akik, miután az intenzív osztályokra helyezték őket, 28 napon belül pozitív tesztértéket mutattak, illetve a fertőzés következtében elhaláloztak. Így összesen 4272 COVID-19 fertőzött személy szolgált a vizsgálat alanyául. Az alanyokat egyenként maximum tíz másik hasonló nemű és korú személlyel hasonlították össze (kontroll csoport), vizsgálva az összefüggéseket az elmúlt 240 napban felírt nem szív- és érrendszeri gyógyszerek és a COVID-19 fertőzések között.

Jelentős kockázati tényezőként többek között egyes antihisztaminokat (allergiagyógyszer), antidepresszánsokat, görcsoldó és szédülés elleni szereket, illetve Parkinson-kór és epilepszia elleni szereket találtak. Azonban egyértelműen az antipszichotikumokat hozták összefüggésbe legmagasabb arányban a súlyos COVID-19 esetekkel: az érintett betegek 4,6-szeres eséllyel kerültek intenzív osztályra, illetve haláloztak el a fertőzés következtében.

A "skizofrének" életük végéig szedik

Magyarországon csak a júniusi hónapban 1,3 milliárd forint értékű antipszichotikumot váltottak ki – melyet szinte teljes egészében a társadalombiztosító fedezett –, ami hozzávetőleg százezer ember napi adagját fedheti le (a NEAK adatai szerint). Ez a mutató hellyel-közzel egybevág azzal a becsléssel, miszerint a skizofrénia a lakosság mintegy 1%-át érinti.

Az igazán aggasztó probléma pedig pontosan innen ered: mivel a "skizofréniának" nevezett jelenség pontos okait a pszichiátriának a mai napig nem sikerült tudományosan igazolnia, így hatékony kezelés sem létezik rá. Az antipszichotikumok – vagy más néven neuroleptikumok – nemes egyszerűséggel lebénítják az idegrendszert, így az elmezavarra jellemző tünetek is enyhülnek. A tünetek okait tehát nem kezelik, nem gyógyítják meg, ezért aki ezt a pszichiátriai diagnózist viseli magán, jellemzően egész életében szedni kényszerül a tablettákat.

Bár sajnálatos módon ez mára már társadalmilag elfogadottá vált, mégsem nevezhető kevésbé embertelen eljárásnak, mint ha egy törött lábszárcsontot szakszerű ellátás helyett mindössze fájdalomcsillapítókkal próbálnánk „kezelni”. A számok azonban nem hazudnak arról, hogy a gyógyszeripar számára melyik kifizetődőbb: egy végleges megoldás, vagy az életen át húzódószinten tartó kezelés.

Ma már tényszerű bizonyítékok igazolják, hogy a hosszú távú antipszichotikum-használat megrövidíti az élettartamot, és igen súlyos mellékhatásokat vált ki, többek között kimutathatóan zsugorítja az agyat. Dr. David Healy amerikai pszichiáter szerint ezek a szerek „a legkellemetlenebb élményeket képesek okozni, amiket egy ember átélhet.”

Dacára annak, hogy az idősek vannak leginkább kitéve a súlyos COVID-19 fertőzésnek, mégis általános gyakorlat a gondozóotthonokban – sőt, a kórházi osztályokon is – az antipszichotikumokkal való „lecsendesítésük”. Senki nem vitatná, hogy az erősen leszedált ellátottakkal lényegesen kevesebb gondja akad a személyzetnek. Ám amellett, hogy ezek a szerek határozottan növelik a korai elhalálozás kockázatát, most még a súlyos vírusfertőzés veszélyét is közel ötszörösére emelik.

Egy lépés előre, kettő hátra

Eddig soha nem látott erőfeszítéseket tettünk arra, hogy visszaszorítsuk a COVID-19-et Magyarországon, melynek hatását kivétel nélkül mindannyian érzékeltük valamilyen formában. Ennek a pénzügyi vonatkozásait aligha kell bárkinek is bemutatni, sokak szerint ezek a károk nem hasonlíthatóak semmilyen korábbi válsághoz. Mikor azonban azt látjuk, hogy megér a társadalombiztosítónak havi egymilliárd forintot olyan hatóanyagok támogatása, melyek nem gyógyítanak meg semmit, csak átmenetileg simítanak el helyzeteket, és emellett ötször fogékonyabbá teszik az embereket a fertőzésre…

Sosem volt még ennyire égető a helyzet a mentális egészségügyet illetően: álmegoldásaival szó szerint olajat önt arra a tűzre, melyet mindenki más teljes erővel oltani próbál. Nagyon is itt van már az ideje annak, hogy felülvizsgáljuk ezt a területet, és a tudatmódosító szerek végtelen áradata helyett tényleges gyógyító tevékenységet követeljünk meg tőlük.

Nonszensz: droggal akarják megelőzni az öngyilkosságot

nasal sprayElsővonalbeli kezeléssé tették a ketamin orrsprayt az öngyilkossági késztetésekre az USA-ban, mivel a gyorsan ható utcadrog az antidepresszánsokkal szemben szinte azonnal kifejti a hatását. Nem ez az első eset, hogy egy illegális drogot léptetnek elő vényköteles gyógyszerré egy életbeli helyzet „megoldásaképpen”.

Ez idáig csak az úgynevezett “terápiarezisztens depresszió” (amikor a beteg nem reagál az antidepresszánsokra) esetén írhatták fel a ketamint tartalmazó orrspray-t. Az amerikai gyógyszerhatóság, az FDA azonban most azt is engedélyezte, hogy legelső kezelési módként is bevethessék öngyilkos késztetések esetén. Ennek állítólagos oka a COVID-19, illetve az a hatás, amit a világjárvány az emberek mentális egészségére gyakorolt.

Mérhetetlenül sok embert viseltek meg lelkileg az elmúlt néhány hónap eseményei, a korlátozások, a szociális távolságtartás és a olykor a munkahelyek elvesztése is. A pszichiátria részéről pedig megszokhattuk már, hogy tudatmódosító szereket húznak elő a kalapból, bármiféle mentális tünetről is legyen szó. A kétségbeesett emberekben felmerülő öngyilkossági gondolatok, úgy tűnik, elegendő okot jelentettek az elfogadóhatóság számára, hogy egy évtizedek óta ismert utcadrogot hagyjanak jóvá elsődleges kezelés gyanánt.

Az indoklás az, hogy az esketamine (a ketamin kémiai változata) akár 4 órán belül képes enyhíteni a depresszió tüneteit, illetve az öngyilkossági gondolatokat. Ha jobban belegondolunk, miért is ne lenne képes erre? Hiszen ha nem hatna azonnal, ha nem okozna rövid idő alatt euforikus érzést, miért használnák élvezeti drogként a fiatalok már a 70-es évek óta? Ebből kiindulva, nem a ketamin az egyetlen hatóanyag, amitől nagyon gyorsan „jobban lehetünk”. Számos más utcadrog is a pszichiátria rendelkezésére áll még, hogy újracsomagolva, hangzatos fantázianevekkel ellátva vényköteles „gyógyszerként” a piacra dobják őket.

A történelem ismétli önmagát

Ha csak az Adderallra gondolunk, máris láthatjuk, hová vezetnek ezek a törekvések. Az Adderall egy hiperaktivitás „kezelésére” felírt szer, melynek hatóanyaga egész egyszerűen az amfetamin, hétköznapi nevén speed. Ma már a vizsgákra készülő diákoktól kezdve az NFL-játékosokig rengetegféle módon használják teljesítményfokozóként a világban.

Magyarországon ez a készítmény szerencsére nem hozzáférhető. Viszont itt van nekünk helyette a Ritalin, amely hasonlóképpen alkalmas a visszaélésre, hiszen az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal is súlyos függőséget okozó hatóanyagként tartja számon, akár a kokaint vagy a speedet. Talán abból is levonható némi következtetés, ahogyan a magyar jogszabályok szerint a ketamint mint hatóanyagot besorolják: egy csoportba esik az úgynevezett pszichotróp (tudatmódosító) szerekkel, mint az amfetamin (speed), a metilfenidát (Ritalin), vagy a hírhedt randidrog, a GHB.

A bedrogozott emberek nem panaszkodnak

Habár az egészségügyi ellátástól messze nem ezt várnánk, mégis sokan logikusnak találhatják az elfogadóhatóság döntését, hiszen látható, hogyan működik ez a gyakorlatban. Az ember kilátástalan helyzetbe kerül, nem tud szembenézni egy problémával, megoldásképpen pedig alkoholhoz vagy tudatmódosító szerekhez, drogokhoz fordul. Ettől átmenetileg jobban lesz, kémiailag elhatárolja magát a problémáitól és a nyomorúságos érzést eufória váltja fel. Képes átélni némi örömet, és nem gondolkodik az öngyilkosságon. Akkor ez egy működőképes megoldás?

Az emberek jelentős részének már valószínűleg volt szerencséje megtapasztalni, hogy a szerek hatásának elmúltával a problémák újra visszatérnek, hiszen senki sem kezelte őket, míg az eufória tartott. Az alkohol és a drogok negatív hatásai – másnaposság, függőség, hangulati zavarok – pedig ezúttal még nehezebbé teszik a gondokkal való szembenézést, így a legegyszerűbbnek ismét az tűnhet, ha az ember újra megfürdeti az idegrendszerét a már jól bevált hatóanyagokkal.

Orrspray, amitől elmúlik a mélabú

Látszólag tökéletes megoldást nyújthat tehát ez a „forradalmi” készítmény azoknak, akiket súlyos veszteségek értek vagy megoldhatatlannak tűnő helyzetbe kerültek a világjárvány miatt. Nem kell mást tenniük, mint szippantani párat egy receptre felírt orrspray-ből, és máris átélhetik azt a hatást, amiért a bulizó fiatalok is évtizedek óta annyira szeretik a ketamint. Ellazulnak, elszakadnak a külvilágtól, szinte külső szemmel nézhetnek az életükre, mintha nekik közük sem lenne az egészhez. Orvosi kifejezéssel élve ezt nevezik úgy, hogy deperszonalizáció.

A kérdés csupán az, hogy ha egyértelműen látható a mentális problémák kiváltó oka (vagyis a veszteségek és kilátástalannak tűnő helyzetek), úgy a pszichiátria vajon miért egy műanyag kábítószeres tartályon csillantja meg a fényt ahelyett, hogy a valódi okok megoldására ösztönözné az embereket? Nos, talán erre is lehet logikus magyarázat.

Ez idáig leginkább a feketepiac tudott profitálni a ketamin eladásából, és a gyógyszeripar jóformán teljes egészében kimaradt a „lehetőségből”. Ha pedig a gyógyszeripar boldog, a receptek felírói is boldogok.

Most akkor jó dolog drogozni, vagy nem?

Míg az egyik oldalon a pszichiátria úgy tűnik, segíteni akar az embereknek leszokni a függőséget okozó szerekről, mint az alkohol, a heroin, és az egyéb utcadrogok, ugyanakkor egyre-másra javasolják mentális problémák kezelésére az eredetileg illegális drogokat.

Bár a gyógyszeripari befektetők bizonyára nem így látják, de ez a megközelítés csak egyre mélyebb gödörbe sodorja a társadalmat. Ha ez a „tudomány” úgy döntene, hogy ténylegesen elkezdi kutatni a mentális problémák okait, és valódi megoldásokkal állna elő, ez az iparág csakhamar összeomlana.

Az átlagember számára úgy tűnhet, semmit sem tehet az ellen, hogy ez tovább folytatódjon, ölbe tett kézzel kell várnia, melyik lesz a következő utcadrog, amit csodagyógyszerként lát majd viszont a patikában. Egyvalamit azonban mégis tehet. Nemet mondhat az álmegoldásokra, és vényköteles drogok helyett saját kezébe veheti sorsa irányítását.

Nagyot akarnak szakítani a pszichiáterek a koronavírussal

doctor in mask shows pill 500x357Nem elég a koronavírus-járvány – pszichiáterek most azt állítják, a betegségen átesettek körében tarol a „poszttraumás stressz”. Nem nehéz látni, hogy ez hova vezet: tudatmódosító szerek újabb tömeges felírásához, többek között antidepresszánsokéhoz, amelyek kemény hozzászokást okozhatnak – bár ezt a pszichiáterek rendszeresen igyekeznek bagatellizálni.

A legújabb pszichiátriai nyilatkozatok szerint a koronavírus-betegségen átesettek körében jelentős a „poszttraumás stressz szindróma” (PTSD) felbukkanásának aránya, amely szerintük – természetesen – pszichiátriai beavatkozást igényel.

De miről is van szó voltaképpen? A vírushelyzet miatt felborult társadalmi rend, az ebből adódó korlátozások és kiszámíthatatlanság értelemszerűen megviseli az ember idegeit, különösképpen, ha kórházi kezelés keretében a betegségen is átesett, amelynek kényszerű velejárója, hogy a beteg látogatókat sem fogadhat. Nincs abban semmi különös, ha mindez felborítja az emberek lelki egyensúlyát, és nyugtalansággal, álmatlansággal vagy lehangoltsággal küzdenek. De ez vajon pszichiátriai betegség? Miből állapítják ezt meg?

A 168 Óra Online beszámolója szerint a milánói San Raffaele kórházban a betegekkel folytatott beszélgetések és az állapotukról általuk kitöltött kérdőívek alapján állapították meg az orvosok, hogy „28 százalékuk PTSD-ben, 31 százalék depresszióban, 32 százalék nyugtalanságban, 40 százalék álmatlanságban és 20 százalék rögeszmés kényszercselekvésben szenvedett”. Beszélgetések és kérdőívek. És tényleges orvosi vizsgálatok? Laborvizsgálatok, vagy bármi, amivel egy betegséget orvosilag mérni lehet? Az nincs. Ahogy a többi pszichiátriai betegség-kategória esetében sem léteznek ilyenek.

Ám a diagnózis mégis elkészül: „poszttraumás stressz szindróma”. „Depresszió”. „Szorongás”. Címkék, amelyek a lelki bajok gyökeréről vajmi keveset árulnak el. Ehelyett a diagnózist „kezelés” követi, mi más, mint pszichiátriai tudatmódosító szerek formájában. És hogy mit írnak fel? Elsősorban antidepresszánsokat és szorongásoldókat.

Antidepresszánsokat, amelyek veszélyes hatásait pszichiáterek rendszeresen alulértékelik, nem csak pácienseik, de a nyilvánosság előtt is. E szerek súlyos függőséget okozó hatásával kapcsolatban az OPAI főigazgatója, Németh Attila korábban ekként nyilatkozott: „Ez butaság. A függőség azt jelenti, hogy ha hirtelen elvonják a szert, akkor megvonásos tünetek lépnek fel, illetve a folyamatos szedés miatt ugyanahhoz a hatáshoz egyre nagyobb mennyiségre van szükség. Az antidepresszánsoknál bizonyított, hogy nem okoznak függőséget.”

Bár egy főigazgató véleményével nem sokan mernek vitába szállni, kevés állítást könnyebb cáfolni ennél. Az antidepresszánsok súlyos függőséget okozó hatásáról elég régóta folyik komoly tudományos vita, nemrégiben a „Pszichoterápia és Pszichoszomatika” című szakmai folyóirat cikke tekintette át a jelenlegi szakirodalmat az elvonási tünetekről több pszichiátriai szer abbahagyása vagy csökkentett adagolása során. A felülvizsgálat mind antidepresszáns, antipszichotikus és szorongásgátló szerekre vonatkozott. A kutatók megállapították, hogy még a fokozatos abbahagyás, az úgynevezett lassú elhagyás esetén is elvonási tünetek jelentkeztek a vizsgált szerek minden típusában.

2019-ben az angliai Royal College of Psychiatrists (Pszichiáterek Királyi Testülete) hivatalosan elismerte, hogy az antidepresszánsok hónapokig tartó mellékhatásokat képesek okozni, és az elvonási tünetek által okozott lehetséges károk miatt minden beteget figyelmeztetni kell a kockázatokról, a szerek első felírásának alkalmával. Az állásfoglalás szerint „az antidepresszánsok abbahagyása az adagok lassú, fokozatos csökkentésével kell, hogy történjen a kínokat okozó tünetek elkerülése érdekében, akár több hónapon keresztül, a beteg számára elviselhető arányban csökkentve a dózisokat.”

De az is elég, hogy a Magyarországon hivatalos gyógyszerleiratokat átnézzük ahhoz, hogy lássuk: ezek a szerek bizony komoly hozzászokást és függőséget válthatnak ki, amelyekről kínszenvedés a leszokás.

Éppen elég a koronavírus okozta felfordulás és zűrzavar, semmi szükség rá, hogy az ebből adódó lelki nehézségeket még fölösleges címkékkel és tudatmódosító pszichiátriai szerekkel is tetézzék. Nem kérdés, hogy ez a rendhagyó helyzet megtépázza az emberek idegeit és érzelmeit – de ilyenkor többet ér a jó szó, a törődés, és az, hogy odafigyelünk egymásra.

Fotó: Designed by Freepik

Lassan fellélegezhetnek az antidepresszánsokat szedő betegek

Tanulmány készült arról, hogyan csökkenthető az antidepresszánsok ijesztő méreteket öltő használata a világban. A szerző stratégiákat mutat be, hogyan lehet hatékonyan megszabadítani az embereket a roppant kellemetlen tüneteket okozó tabletták véget nem érő szedésétől.

taking pillAz antidepresszánsok tudatmódosító szerek, melyeket főként hangulati zavarok esetén írnak fel a betegeknek. Bár a működési mechanizmusaik a mai napi nem tisztázottak, annyi bizonyos, hogy igen súlyos hozzászokást okozhatnak a használóiknak: sokan akár évtizedek óta képtelenek megszabadulni tőlük.

Egy frissen megjelent tanulmány több olyan stratégiát is bemutat, melyekkel a receptek kiállítói segíthetik a betegeket az antidepresszánsokról való leszokásban. A tanulmány felhívja a figyelmet annak fontosságára is, hogy tovább kutassák az antidepresszánsok megvonási tüneteit, illetve hogy megvizsgálják a már meglévő leszokási stratégiák működőképességét.

A tanulmány írója, Tony Kendrick, a Southampton Egyetem professzora a következőket írta:

„A felmérések alapján az antidepresszánsokat szedők 30-50%-ának nincs bizonyítható oka arra, hogy tovább szedje a szereket, viszont abbahagyásuk gyakran problémát jelent a visszaeséstől és az elvonási tünetektől való félelem miatt…”

Tisztán látható, hogy az antidepresszánsok használatát csökkenteni kell, ha megvizsgáljuk az elmúlt 30 évben felírt receptek rohamosan növekvő számát. Ennek az emelkedésnek az az oka, hogy egyre hosszabbra nyúlnak a kezelések, illetve egyre több ideig szedik az emberek az antidepresszánsokat – ez az időtartam tízévente megduplázódott az elmúlt három évtizedben.

A hosszú távú antidepresszáns-használat gyakorisága azért is aggasztó, mert ennek arányában növekszik a mellékhatások kockázata is: testsúlygyarapodás, alvási zavarok, szexuális diszfunkció, az ellenállóképesség csökkenése, illetve az érzelmek teljes eltompulása. Az idősek számára ez a veszély még jelentősebb, mert a kor előrehaladtával egyre erősebbek lehetnek az antidepresszáns mellékhatások. A 65 éves kor felettiek az antidepresszánsok hatására fokozottan ki vannak téve azok negatív hatásainak: rohamok, elhalálozás, elesés, stroke, gyomor-bél vérzés, és más egészségügyi problémák.

Mindemellett pedig minél tovább szed valaki antidepresszánsokat, annál valószínűbb, hogy súlyos elvonási tünetekkel kell szembenéznie, ha abbahagyja a szedésüket. Az elvonási tünetek hasonlíthatnak az eredeti problémához, például a depressziós tünetekhez. Emiatt a beteg azt hiheti, hogy depressziója tért vissza, így ismét elkezdheti szedni a tablettákat. A háziorvosok is gyakran megerősítik ezt a gyanút, és újra felírják az antidepresszánsokat ahelyett, hogy hagynák elmúlni az elvonási tüneteket.

Mivel félnek az elvonási tünetektől vagy a visszaeséstől, és a háziorvosoktól sem kapnak segítséget a leszokásban, a betegek gyakran inkább beletörődnek, hogy egész életükben szedniük kell az antidepresszánsokat.

Kendrick arra ösztönzi a receptek felíróit, hogy ne adjanak antidepresszánsokat az enyhe depresszióra vagy szorongásra panaszkodó betegeknek. Emellett felhívja a háziorvosok figyelmét arra, hogy ne terjesszenek valótlan információkat az antidepresszánsokról, nevezetesen, hogy azok a szerotonin hiányát hivatottak helyreállítani az agyban. Ez egyrészt sosem nyert tudományos bizonyítást az agykutatás részéről, másrészt egyúttal azt hiteti el az emberekkel, hogy életük végéig szedniük kell a tablettákat, hogy „helyreállítsák” ezt az egyensúlyzavart.

A kémiai egyensúlyzavar mítosza, az antidepresszánsokkal kapcsolatos egyéb tévhitek mellett, igen elterjedt a népszerű weboldalakon. Ez aggodalomra ad okot, mivel az emberek azt hihetik, hogy a szerotoninhiányuk miatt kell antidepresszánsokat szedniük.

A gyógyszergyártó cégek szintén valótlan adatokat terjesztenek az antidepresszánsokról. Emiatt lekerült a figyelem az antidepresszánsok jelentős placebo-hatásáról (rövid távú hatásuk 88%-ban tulajdonítható placebo-hatásnak, és csak 12%-ban a tényleges kémiai hatásnak), illetve az elvonási tünetekről, melyeket gyakran a páciens betegségének tüneteivel magyaráznak.

Kendrick kiemeli, hogy a betegeket megfelelően tájékoztatni kell az antidepresszánsokkal kapcsolatban. Ismertetni kell velük, hogy csak korlátozott ideig fogják szedni a tablettákat, és időről időre újra megvizsgálják majd, hogy indokolt-e a tovább szedniük azokat. A betegeket tájékoztatni kell az antidepresszánsokkal kapcsolatos elvonási tünetekről is, hogy felelős döntést hozhassanak, elkezdik-e a kezelést vagy sem.

A szerző több különböző leszoktatási programot ismertet, melyek segítségével a betegek elkerülhetik a súlyos elvonási tünetek megjelenését. Többek között egy Angliában használt online programot is bemutat (REDUCE), amely segít az orvosoknak információkhoz jutni az antidepresszánsokról való leszoktatással kapcsolatban. Ez a program minden elérhető antidepresszánsra kiterjed, és leírja az adagok fokozatos csökkentésének módját.

Ez a tanulmány végre figyelmet irányít arra a rendkívül kétségbeejtő szituációra, melybe több millió antidepresszánst szedő ember került az elmúlt évtizedek során. Ma már a depresszión kívül rengeteg más életbeli problémára is felírják az antidepresszánsokat – így lehetséges, hogy csak Magyarországon 8 milliárd forintot meghaladó forgalmat generáltak a tavalyi évben. Éppen itt volt az ideje lépéseket tenni arra, hogy visszafordítsuk ezt a tendenciát, és hatékony segítséget nyújtsunk azoknak, akik minden reményt elvesztettek az antidepresszánsoktól való megszabadulással kapcsolatban.