psychiatric patientHallani sem akarnak többé pszichiáterekről azok a fiatalok, akiket kényszerrel kezeltek pszichiátriai osztályokon – derült ki egy friss tanulmányból. Jó kérdés, hogy vajon hogyan tekinthető gyógyításnak az, amitől hanyatt-homlok menekülnek az emberek, akik megtapasztalták.

Egy márciusban publikált amerikai tanulmány a kényszerkezelések negatív hatásait dokumentálta a mentális problémákkal küzdő fiatalok körében. A Dél-Floridai Egyetem kutatói úgy találták, hogy az akaratuk ellenére kezelt mentális egészségügyi páciensek a kezelést büntetésként élték meg, és elvesztették a bizalmukat a pszichiátriában.

A kutatók mélyreható interjúkat készítettek 40 fiatal személlyel (16-27 évesek), akik legalább egyszer éltek át pszichiátriai kényszerkezelést. A megkérdezettek 70%-a számolt be arról, hogy megrendült a bizalma és az együttműködésre való hajlandósága a mentális egészségügyi dolgozókkal szemben.

…egy alkalom a kórházi kényszerkezelésből elég volt nekem ahhoz, hogy bármiféle segítséget kizárjak terapeuta jellegű alakoktól, iskolai dolgozóktól vagy a szüleimtől, mert annyira félek, hogy ismét visszakerülök arra a helyre. Rémálmaim is voltak emiatt. Tehát emiatt csak még jobban bezárkóztam, és távol tartom magamtól a segítségüket ahelyett, hogy kinyúlnék érte és elfogadnám – mondta a megkérdezettek egyike. A beszámolók szerint a kényszerkezelések alatt a fiatalok sokkalta inkább embertelen és büntetés jellegű, mintsem gondoskodó bánásmódot tapasztaltak, amik messze alulmúlták az elvárásaikat.

Mivel a Dél-Floridai Egyetem csak az Egyesült Államokból kérdezett meg pácienseket, nyugodt szívvel legyinthetnénk az egészre, ám a kényszerkezeléseket illetően sajnos hazánkban sem tekinthetjük jobbnak a helyzetet: itthon is sokan büntetésként és lelki traumaként jellemezték a rájuk kényszerített pszichiátriai kezelést. Egy Magyarországon immár 25 éve működő jogvédő szervezetet számtalan kényszerbeszállítással és kényszerkezeléssel kapcsolatos esettel kerestek fel sértettek az elmúlt évtizedek során. Bár a hivatalos álláspont szerint ezek a személyek egészségügyi kezelésben részesültek, az alapítványt mégis sértettként keresték fel: az embertelen bánásmód, amit a pszichiátriákon átéltek, nem is állhatott volna messzebb a segítségtől vagy a gyógyítástól. Az Ombudsman, vagyis az Alapvető Jogok Biztosa is számos jelentésében tárt már fel hasonló atrocitásokat a hazai pszichiátriákon az elmúlt években.

Különösen elrettentő tény, hogy hazánkban az öngyilkosságot megkísérelt emberek a szakmai irányelvek szerint ugyanezen borzalmakat felvonultató heteknek néznek elébe: bár kétségkívül lelki válságban szenvednek, mégis kényszerintézkedések, ágyhoz kötözés, kényszergyógyszerezés és szabadságmegvonás várja őket. Kiválóan szemlélteti ezt a helyzetet az a tanulmány, amit egy szociológusnő írt korábban a kényszerkezelését követően. Így írja le a kórházi dolgozókkal kapcsolatos saját élményeit: „Az ápolók amúgy korlátlan hatalommal rendelkező, élet-halál urai, öblös torokhangon ordítoznak, zsidóznak, káromkodnak, valódi smasszerként viselkednek annak tudatában, hogy bármit megtehetnek, hiszen ők maguk is »áldozatok«. Hivatásuk áldozatai.”

Nagyon is itt lenne az ideje megreformálni ezt a területet, mert jelenleg úgy tűnik, roppant kevés köze van a tényleges gyógyításhoz – a büntetés-végrehajtásra viszont kísértetiesen hasonlít.