Megdöbbentő hírek a pszichiátria területéről



Thomas Jenkins a pedofil pszichiater Wrexham Maelor HospitalA 28 éves Thomas Jenkins egy homoszexuális randi-alkalmazáson keresztül lépett kapcsolatba az általa 13 éves fiúnak gondolt Liammel, hogy szexuális ajánlatot tegyen neki. Ám az illető valójában egy rendőrtiszt volt, így a Manchesterben élő Jenkinst a Wrexham Maelor Kórházban letartóztatták.

A bíróságon beismerte, hogy egy 13 éves fiút arra ösztönzött, hogy szexuális tevékenységbe kezdjen vele. A bíró elrendelte, hogy a pszichiáter három évig vegyen részt egy szexuális bűnelkövetők számára indított programon, ezen kívül öt évre bekerült a szexuális bűnözők nyilvántartásába.

Az orvosi törvényszék, ahol az ügyet szintén tárgyalták, egyetértett azzal, hogy Jenkins rossz hírbe hozta az orvosi szakmát, és hogy más orvosok számára tettei szánalmasak. Jenkins, akinek fellépése „nyíltnak és őszintének” tűnt, elmondta, hogy szenvedélye az orvoslás, és tette „nem volt jellemző rá”. Azt kérte, hogy függesszék fel az orvosi nyilvántartásból, és azt is elmondta: „lépéseket tett a kármentesítés érdekében”. Ám az orvosi törvényszék úgy látta, az ítélet olyan komoly volt, hogy az orvosi nyilvántartásból való törlés szükséges és arányos lépés volt, hogy a nagyközönség bizalmát megőrizzék.

Forrás: www.bbc.com