© 2001. Állampolgári
Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány.
Minden jog fenntartva.
Ha kíváncsi a kiadványban
szereplő adatokat alátámasztó bármely
dokumentumra, vegye fel a kapcsolatot alapítványunkkal.
FIGYELMEZTETÉS: Mielőtt bármilyen
pszichiátriai szer szedését abbahagyja,
kérje egy hozzáértő, nem pszichiáter orvos
tanácsát vagy segítségét. V3.2
Hiperaktivitás és egyéb rendellenességek
A hiperaktivitás és az ehhez
kapcsolódó egyéb rendellenességek, valamint
pszichiátriai szerekkel történő
kezelésük kérdése manapság egyre
gyakrabban kerül előtérbe a médiában, a
nyilvánosság előtt. A kérdés
fontosságát nehéz lenne vitatni, hiszen
gyermekeinkről, a jövő generációról van
szó, s nem kevés múlik azon, hogyan
készítjük fel őket arra, hogy felnőttként
felelősségteljes, aktív, hasznos életet
éljenek. Mindenképpen úgy látjuk,
érdemes ezzel a kérdéssel foglalkozni és
megvizsgálni, hogyan teremthetünk a ma
problémásnak tartott gyermekek számára
olyan gyermekkort, amely lehetőséget teremt nekik arra, hogy
problémáikból kikerülve, s majdan felnőve
olyan felnőttekké váljanak, akik hasznos tagjai a
társadalomnak. Nagyon fontos, hogy közelebbről is
megnézzük azokat a kezeléseket, amelyek a gyerekek
számára nem előnyösek, sőt adott esetben
károsak lehetnek, valamint megtaláljuk azokat a
módszereket, amelyek valódi megoldást jelentenek
mind a gyerekek, mind a szülők számára.
Alapítványunk egy nemzetközi
emberi jogi szervezet hazai csoportjaként a pszichiátria
területén található emberi jogi
sérelmek, visszaélések
feltárását tűzte ki feladatául. A
nemzetközi szervezet több mint 30 éves jogvédő
munkája során számos esetben tárta fel a
pszichiátria területén található
legkülönbözőbb emberi jogi sérelmeket, és
számos olyan törvényi szabályozást
kezdeményezett, amelyek nagyobb garanciát
nyújtottak a pszichiátriai kezeltek jogainak
védelmére. A hiperaktivitás és
kezelésének témaköre ugyan nem pusztán
emberjogi kérdés, de mivel a hiperaktivitás
kezelése jelenleg leginkább a pszichiátrián
belül történik, a pszichiátria
területét vizsgálva számos olyan
információ került elő, amely érdemessé
teszi a szóban forgó kérdést arra, hogy a
szervezet foglalkozzon vele. Nemzetközi szervezetünk,
csakúgy, mint alapítványunk igen alapos
kutatást végzett a témát illetően mind
nemzetközi, mind hazai területen, s úgy látjuk,
igen sok, a témához tartozó fontos
információ éppen az érintettekhez:
szülőkhöz, gyerekekhez, tanárokhoz igen ritkán,
vagy egyáltalán nem jut el.
Kiadványunk célja éppen
ezért a figyelemfelhívás, az
informálás, egy összefoglaló arról,
amit igen nagy problémának látunk ezen a
területen, valamint olyan megoldási javaslatok
bemutatása, amelyek segíthetik a szülőket,
tanárokat, hogy a "problémás", "hiperaktív"
gyerekeket a lehető legjobb módon segíthessék,
hogy problémáikat megoldják.
Mi a hiperaktivitás?
Amikor a hiperaktivitás
témájáról szó esik, az egyik első
kérdés, ami ilyenkor jogosan merül fel, hogy mi is a
hiperaktivitás, milyen egy "hiperaktív" gyermek.
Hiperaktívnak, figyelemzavarosnak vagy egyéb
pszichiátriai "rendellenességgel" rendelkezőnek
általában azokat a gyerekeket tekintik, akik
például az iskolában, az órán nem
tudnak nyugodtan megülni a helyükön, mással
foglalkoznak, vagy nem képesek odafigyelni, így
zavarják a tanárt vagy a többi gyereket.
Bár a hiperaktivitást
pszichiátriai "betegségként"
rendellenességnek tekintik, érdemes megvizsgálni a
szó eredeti jelentését.
Hiper-: túlzó,
túlságos; a vele összetett fogalom fokozott
meglétét, túlságos voltát
jelöli.
Aktivitás: cselekvési kedv, fokozott tevékenység
Így a szó eredeti
jelentését tekintve egy hiperaktív gyermek lehet
olyan valaki, aki az átlagosnál több
cselekvési kedvvel, energiával rendelkezik, s
egyáltalán nem biztos, hogy rendellenességről van
szó, amikor a gyerek aktivitásával "kilóg"
a többiek közül. Persze az átlag gyerekek, vagy a
már "lelassult" szülők számára az ilyen
gyerek aktivitása kényelmetlen lehet, s igény
merülhet fel arra, hogy a gyereket az átlaghoz
"lassítsák".
Emellett persze nem kétséges, hogy a
probléma létezik. Nem kétséges, hogy vannak
problémás gyerekek, s erre megoldást kell
találni. Nem mindegy azonban, hogy egy ilyen probléma
kezelésekor pusztán a tüneteket nyomjuk-e el, vagy a
valódi okot keresve (és meg- találva) a
nehézséget kiváltó
alapproblémát kezeljük. S így talán az
sem kétséges, hogy helytelen kezelések
súlyos gondokat is okozhatnak a gyereknek, amelynek egész
életében kárát láthatja.
A hiperaktivitás fogalmának megszületése
A hiperaktivitás fogalma mint annyi minden
más az Egyesült Államokban született meg
és indult útjára; ma már a világ
számos országában, köztük
Magyarországon is diagnosztizálnak ezzel gyerekeket.
Érdemes egy pillantást vetni
létrejöttének és elterjedésének
történetére.
1987-ben az Amerikai Pszichiátriai
Társaság szó szerint kézfeltartásos
szavazással döntött a "figyelemhiányos
hiperaktív zavar" (Attention Deficit Hyperactivity Disorder
ADHD) betegségek közé történő
besorolásáról. Egy éven belül csak az
Egyesült Államokban 500 000 gyereket
"diagnosztizáltak" figyelemhiányos hiperaktív
zavarral, melyet egyszerű kézfeltartással szavaztak meg.
1990-ben egy szövetségi
támogatási program keretében új
lehetőség nyílt meg azon családok
számára, ahol a gyereket ADHD-val sorolták be: egy
család több mint 450 dolláros havi
támogatást kaphatott minden "ADHD"-s gyerek után.
A hatás jelentős volt. Míg 1989-ben a programban szereplő
összes alkalmatlan gyerek csupán 5%-a volt
mentálisan károsult, beleértve az ADHD-t is,
1995-re ez az érték majdnem 25%-ra emelkedett. A
pénzhez jutás érdekében
néhány szülő ténylegesen arra
tanította gyerekét, hogy gyenge
teljesítményt nyújtson az iskolában
és "furcsán viselkedjen".
1991-ben változtak az állami
oktatási segélyekre vonatkozó szabályok,
amelyek így évi 400 dollár
támogatást biztosítottak az iskoláknak
minden egyes "ADHD"-val diagnosztizált gyerek után.
Ugyanabban az évben a Közoktatásügyi
Minisztérium hivatalosan fogyatékosságnak
minősítette az ADHD-t, és meghagyta az állami
oktatási köztisztviselőknek, hogy dolgozzanak ki olyan
eljárásokat, amelyek segítségével
kiszűrhetőek és azonosíthatóak az "ADHD"-s
gyerekek, majd biztosítsák számukra a
különleges oktatási és pszichológiai
szolgáltatásokat.
Az ezzel a "betegséggel"
diagnosztizált gyerekek száma ismét
fellendült. 1997 végére az ADHD-val besorolt
amerikai gyerekek száma aggasztó módon 4,4
millióra emelkedett.
Történt mindez annak ellenére,
hogy valójában nem létezett, és ma sem
létezik olyan tudományos vizsgálati
eredmény, amely egyértelműen bizonyítaná,
hogy a hiperaktivitás betegség lenne, s amely
indokolná, hogy a gyerekeket olyan erős
tudatbefolyásoló pszichiátriai szerekkel kellene
kezelni, amelyekkel jelenleg is kezelik őket.
Amikor a hiperaktivitás
témája felvetődik a nyilvánosság előtt, az
ennek kapcsán megszólaltatott pszichiáterek
részéről gyakran elhangzik, hogy a hiperaktivitás
betegségként való létezése
mára már tudományosan bizonyított, igazolt
dolog, amelyről a különböző szakirodalmak
beszámolnak. Hogy ez mennyire nem így van, mi sem mutatja
jobban, mint ifj. Fred A. Baughman, okleveles neurológus
(ideggyógyász) és gyermek-neurológus
írása. Dr. Baughman tagja az Amerikai Neurológiai
Akadémiának, s tényleges betegségeket
fedezett már fel és határozott meg.
Neurológusként Dr. Baughman maga is érdekelt a
témában, és utánajárt, milyen
tudományos vizsgálat, eredmény állhat a
figyelemhiányos hiperaktív zavar (ADHD)
hátterében, amely indokolná a gyerekek
pszichiátriai szerekkel történő
kezelését. Tapasztalatait az alábbi cikkben
foglalta össze.
Amikor olyan gyerekekkel találkoztam,
akikről pszichológusok, pszichiáterek és
tanárok azt állították, hogy ADHD-val
rendelkeznek, képtelen voltam bármilyen
rendellenességet akármilyen betegséget felfedezni
náluk!
Azt állítják, hogy a dyslexia
(komoly olvasási zavar) az agy nyelvi részének
rendellenes működése, amely a gyerek
írás-olvasás
elsajátításának
sikertelenségében nyilvánul meg az alsó
tagozatban. Azt viszont nem tudatják a szülőkkel és
a tanárokkal, hogy több mint hatvan évnyi sikertelen
kutatás áll amögött, hogy a dyslexiával
besorolt gyerekeknél agyi károsodást tudjanak
megállapítani. Viszont ennek az
állításnak a tényként való
fenntartása, sajnálatos módon, mérhetetlen
károkat okoz ezeknél az embereknél.
Ezeket a kitalált
rendellenességeket, a "komoly érzelmi
rendellenességgel" vagy a "különleges
számolási rendellenességgel" együtt, soha nem
igazolták mint agyi rendellenességet. És
higgyék el, megkérdeztem a "szakértőket"!
Felkértem az
Élelmezésügyi és
Gyógyszerészeti Szakhatóságot (Food and
Drug Administration FDA), a Gyógyszer- és
Kábítószerügyi Szakhatóságot
(Drug Enforcement Administration DEA), a Ciba-Geigy-t (a Ritalin
gyártója), a Figyelemhiányos Zavarral Rendelkező
Gyerekek és Felnőttek szervezetét, és négy
alkalommal írtam az amerikai Nemzeti Mentális
Egészségügyi Intézet vezető ADHD
kutatóinak, hogy tájékoztassanak egy vagy
több elsőrangú tudományos szakirodalomban megjelent
cikkről, melyek bizonyítékokkal támasztanák
alá azt, hogy az ADHD esetében fizikai vagy kémiai
rendellenességről van szó, s így jogosan nevezhető
"betegségnek".
Paul Leber, az orvostudományok doktora, az
Élelmezésügyi és
Gyógyszerészeti Szakhatóságtól (FDA)
a következőt válaszolta: "... ezidáig nem
körvonalazódott elhatárolható
patofiziológiai [kórélettani]
elváltozás a rendellenesség esetében". Gene
Haislip a Gyógyszer- és
Kábítószerügyi
Szakhatóságtól (DEA) ezt írta: "Mi sem
tudunk arról, hogy az ADHD-t biológiai/szervi
szindrómaként vagy betegségként
elismerték volna."
Eddig még nem kaptam semmit, ami
bizonyítaná a rendellenességet semmit, amit
páciensről páciensre meg lehetne vizsgálni,
semmit, ami igazolná a teljesen normális gyerekek
gyógyszerezését. A Mentális rendellenességek diagnosztikai és statisztikai kézikönyve negyedik kiadásában még az Amerikai Pszichiátriai Társaság is elismeri, hogy
"... nincsenek olyan laboratóriumi
vizsgálatok, melyek alapján a figyelemhiányos
hiperaktív zavar diagnosztizálható lenne".
Lawrence Diller, az orvostudományok
doktora, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetemről, aki
tudományos kitüntetésben részesült a DEA
1996-ban megrendezett konferenciáján, melynek címe
a Stimulánsok [serkentők] használata az ADHD kezelésében, a következőket írta: "Azért
nem tudott az ADHD-val kapcsolatban fizikai vagy kémiai
rendellenességekre utaló egyértelmű és
megerősítő bizonyítékokat tartalmazó
cikkeket és tanulmányokat beszerezni, mert ilyenek nem
léteznek."
Nem "túldiagnosztizáljuk" vagy
"félrediagnosztizáljuk" az ADHD-t, mivel az ADHD egy
százszázalékos átverés. Szerte a
világon több millió olyan iskolást kezelnek
erős hatású szerekkel, akik egyáltalán nem
betegek. Ha ezen gyerekek nagy többsége a
szótagoló módszerrel rendesen megtanult volna
olvasni, soha nem kellett volna őket ADHD-val vagy egyéb
"tanulási rendellenességgel" megbélyegezni.
Fontos tehát látnunk, hogy a
médiában megjelenő pszichiátriai nyilatkozatok,
valamint annak ellenére, hogy rengeteg feltevés,
elmélet látott napvilágot erre vonatkozóan,
nem létezik a hiperaktivitás betegségként
való létezését egyértelműen
igazoló tudományos bizonyíték. Nincs
bizonyíték arra, hogy a hiperaktivitást olyan
"agyi" vagy "kémiai" zavar okozná, amely indokolná
azt, hogy kémiai szerekkel kezeljék ezeket a
problémákat.
A pszichiátriai szerek
A hiperaktivitás és egyéb
pszichiátriai "rendellenességek" egyik leggyakoribb
kezelési módja a pszichiátriai szerekkel
történő kezelés. Ezek használata
nemzetközi szinten is igen komoly vitákat vált ki,
és szakmai berkekben is erősen megosztja a
véleményeket.
E szerek használata során a
szülő, pedagógus számára tényleg
úgy tűnhet, hogy a szer kezeli azokat a
problémákat, amelyekre azt felírták. A
hiperaktivitásra leggyakrabban felírt serkentőszer
amfetamin-jellegű vegyületként a felnőtt szervezetet
serkenti, "gyorsítja", azonban paradox módon a
gyermekekre lassító, nyugtató hatással van.
Így könnyen megtörténhet, hogy a szülő
vagy a tanár, aki esetleg hosszabb ideje
küszködött már a problémás
gyerekkel, megkönnyebbüléssel látja, hogy az
addig izgága, megülni nem képes, az
órát vagy a társait zavaró gyerek
megnyugszik, ül egy helyben, nem zavarja a
környezetét. Ez azonban egy mesterséges,
kémiai kontroll a gyerek felett, mivel nem
vizsgálták meg, mi a valódi oka a gyerek
túlmozgékonyságának. Kissé erős
hasonlattal élve ezt azzal is elérhetjük, ha a
gyereket egyszerűen "fejbe vágjuk"; lenyugszik, néz maga
elé, és nem zavar senkit, de ezzel a
problémát nem kezeltük, mindössze a
tüneteket nyomtuk el.
Egy magyarországi esetben egy szülő
alapítványunkhoz fordulva a következőkről
számolt be: gyermekénél, aki korához
képest kiemelkedő szellemi képességekkel
rendelkezett, magatartási problémák jelentkeztek.
Miután a gyerekkel több iskolában is gondok
adódtak magatartása miatt, végül a Vadaskerti
Szakambulanciára kerültek (ez egy budapesti
intézmény, ahol az oda kerülő gyerekeknek gyakran
írnak fel tudatbefolyásoló pszichiátriai
szereket).
Itt két hetes bennfekvés után
megállapították, hogy a gyerek
"hiperaktív". A szülő ezt írta: "Semmilyen
orvosi vizsgálat nem történt, még egy
vérvétel sem. Egyszerűen megfigyelés és
elbeszélgetés történt a gyerekkel
(pszichiáter, gyógypedagógus).
Felírták a [pszichiátriai szereket]. Az
adagolást állandóan változtatták,
mert én jeleztem, hogy a gyerek semmit nem változik, sőt
vannak olyan tünetek, amik nekem egyáltalán nem
tetszenek."
A kérdésre, hogy mit tapasztaltak a szerek szedése alatt, a szülő a következőt írja: "A
gyerek pupillái kitágulnak a gyógyszer
bevétele után, csak néz a semmibe. Kb. 1
óra múlva a gyermek ugyanúgy viselkedik, mint
gyógyszer nélkül. [A szer] szedése alatt a
gyermek étvágya csökken, sőt
egyáltalán nem éhes. Fogyás
tapasztalható. A gyógyszer kiürülése
után az étvágy megnő, a gyermek nagyon sokat
eszik. Hízás is felléphet, nálunk pl. igen.
Agresszivitás is jellemző, hirtelen harag stb."
A szülő a beszámolót így folytatja: "Se
a gyerek magatartása, se pedig a koncentráló
képessége nem javult a gyógyszer szedése
alatt. Most körülbelül egy éve nem szedünk
semmilyen gyógyszert, nem látom értelmét az
ilyen komoly gyógyszerek adagolásának. Az iskolai
eredményei nem rosszabbodtak, sőt van olyan tantárgy,
amiből még javult is a gyerek eredménye. Ellenzem a
[serkentőszer] forgalmazását Magyarországon. A
hiperaktivitás szerintem nem betegség, hanem egy
tünet. Biztos, hogy okozza valami, de a gond gyökerét
kellene megtalálni, és nem gyógyszerekkel,
főképpen egy ilyen droggal butítani a gyerekeket. Az
biztos, hogy nagyon nehéz egy ilyen gyerekkel élni,
én, mint szülő ezt nagyon jól tudom, de azt hiszem,
ezeknek a gyerekeknek ugyanolyan joguk van az élethez és
az érvényesüléshez, mint bármely
más egészséges gyereknek. Nem szabadna őket
különcként kezelni, mert úgy érzem,
ezért van az, hogy sok ilyen gyerek elveszik ebben a
világban, és nem tud a társadalom
igényeinek megfelelni, elzüllik, bűnöző lesz stb."
Olyan esetek is történnek, amikor
valóban úgy tűnik, hogy a "figyelemhiányos"
gyermek koncentrációképessége javul, jobban
tud figyelni az órán, jobban képes tanulni. Fontos
tudni, hogy az amfetaminok és az amfetamin-jellegű
vegyületek mesterségesen javítják a
koncentrálóképességet, ami azonban nem
jelent valódi képesség-növekedést,
mivel ez csak addig tart, amíg a gyerek a szer hatása
alatt áll, s ha ennek hatása elmúlik, az
így "megtanult" anyagot is könnyebben elfelejti.
Meglehetősen közismert tény, hogy egyes egyetemisták
a vizsgák előtt amfetamin-származékokat szednek
be, amely a vizsga idejére javítja a
koncentrációs képességüket. Ez azonban
nem teszi őket jobban képessé a tanult anyag
alkalmazására, sőt, az így szerzett tudást
könnyebben elfelejtik.
Pszichiátriai részről az is
felmerül, hogy a hiperaktivitásra leggyakrabban
felírt szer eredményességét ún.
kettős vak kísérletek is bizonyítják.
(Kettős vak kísérlet: sem az orvos, sem a páciens
nem tudja, hogy a kipróbálás alatt lévő
szert kapja-e a páciens, vagy placebót, azaz
gyógyszert utánzó, de hatóanyag
nélküli készítményt.) A kettős vak
kísérletek nyilvánvalóan
egyértelműen kimutatják, hogy a szer adott esetben
kitűnően elnyomja a hiperaktív gyerek tüneteit; ezzel
azonban a valódi megoldáshoz nem jutottunk közelebb,
hiszen egy ilyen kísérlet mindössze a szer fentebb
leírt, a gyerekekre kifejtett hatását igazolja.
Különböző, a témával
foglalkozó médiainterjúkban pszichiáterek
részéről több ízben elhangzott már,
hogy az Európa Tanács Pompidou Munkacsoportja 1999
decemberében ülést hívott össze a
gyerekek pszichostimuláns gyógyszerezésével
kapcsolatban, ahol megállapították, hogy a
már említett szer Magyarországon "drámaian
alul van adagolva". Amennyiben abból az
elgondolásból indulunk ki, hogy ezek a gyerekek
"betegek", biztosra vehető, hogy Magyarországon több
gyereket lehet pszichiátriailag "hiperaktívként"
betegnek diagnosztizálni, mint ahányan ténylegesen
kapják a pszichiátriai szert. Tekintettel azonban arra a
tényre, hogy ezek a gyerekek nem betegek amint azt fentebb
láthattuk , s a tudatbefolyásoló
pszichiátriai szerek nem jelentenek valódi
megoldást a problémáikra, a szer
"aluladagoltságáról" igazából nincs
is értelme beszélni.
Nem a fentebb említett az egyetlen szer,
amelyet a pszichiátriában ilyen problémák
kezelésére próbálnak használni.
Számos más szer is létezik, azonban a fentihez
hasonlóan ezek sem a valódi, a problémát
kiváltó okot kezelik, mindössze a tüneteket
nyomják el.
Mellékhatások
Amellett, hogy az említett
pszichiátriai szerek valójában nem oldják
meg a hiperaktivitás problémáját,
számos olyan mellékhatással rendelkeznek, amelyek
komoly veszélyt jelenthetnek a gyerekekre.
A témával kapcsolatban megjelenő, a
hiperaktivitás gyógyszeres kezelése mellett
állást foglaló pszichiátriai
nyilatkozatokban gyakran elhangzik, hogy a leggyakrabban alkalmazott
szer nem okoz függőséget a gyerekeknél. A szer
korábban, más néven már forgalomban volt
Magyarországon, de 1995-ben mellékhatásai miatt
kivonták a forgalomból. A tablettáról az
Országos Gyógyszerészeti Intézet
tájékoztatója a mellékhatások
között egyebek mellett a következőt írja:
"A vegyület iránt tolerancia
[hozzászokás], pszichikai és fizikai dependencia
[függőség] alakulhat ki."
Ugyanezen tájékoztató a mellékhatások között a következőket is említi: "Anorexia
[étvágytalanság],
szájszárazság, szédülés,
fejfájás, álmatlanság, dyskinésia
[mozgási zavar], nausea [émelygés,
hányinger], idegesség és bőrkiütés.
... A vérnyomás emelkedése és viszonylag
gyors süllyedése egyaránt előfordulhat,
tachikardiát [szapora szívverés v.
szívműködés], esetleg arrythmiát
[szabálytalan szívműködés] válthat ki.
Ritkán előfordulhatnak görcsrohamok is. ..."
Egy másik esetben egy szülő a
következőket írta arról, hogy mit tapasztaltak,
amikor gyermeke pszichiátriai szereket szedett:
"A [szertől] rosszul aludt, másnap
fokozott agresszivitás volt a jellemző. A [serkentőszer]
elmondott »hatása« (leül, jól figyel,
összegezni tudja gondolatait) nálunk nem jelentkezett,
ehelyett az epilepsziája fokozódott, sok kisroham
jelentkezett, nyugtalan, egyik pillanatban csöndes, a
másikban magától ordítozik. Zavar az
alvás-ébrenlétben. Hevesebbek az
indulatkitörései."
A fentieket természetesen nem a
szülők, pedagógusok ijesztgetésére
írjuk le. Ezek olyan tények, amelyekkel számolni
kell, ha a szülő pszichiátriai szerekkel
próbálja kezeltetni gyermeke
hiperaktivitását. Ráadásul a tapasztalat
szerint a pszichiátriai tájékoztatások
során ezen adatok szinte egyáltalán nem jutnak a
szülők tudomására. Márpedig úgy
gondoljuk, ezen adatok ismerete feltétlenül
szükséges ahhoz, hogy a szülő felelősségteljes
döntést tudjon hozni gyermeke jövőjét illetően.
Amiről szintén fontos tudni
A már több ízben
említett serkentőszer hatóanyaga a 4/1980.
számú, pszichotróp szerekről szóló
Egészségügyi és
Belügyminisztériumi Rendelet alapján a
kábítószerek elbírálása
alá esik. Ez különösebben nem meglepő,
tekintettel például arra, hogy az Egyesült
Államokban ahol több millió gyerekkel szedetik a
szer utcai kábítószerként is
közismert, sőt olyan esetek is elfordulnak, amikor a gyerekek,
akik az iskolában kapják a szert, jó
pénzért eladják azt
kábítószerként.
Az utóbbi években a
televízión, rádión keresztül
mindannyian hallottunk azokról a szomorú, egyesült
államokbeli iskolai lövöldözésekről,
amikor tizenéves diákok értelmetlenül
erőszakos bűncselekményeket követtek el, számos
diákot, tanárt megsebesítve, és sokuk
életét kioltva. Szinte mindenki találgatott, a
médiában hosszas beszélgetések folytak
arról, mi válthatta ki ezeket az értelmetlen,
gyilkos tetteket. Felmerült, hogy ezeket a fegyverek
hozzáférhetősége okozza, bár ahogy Dr.
Thomas Szasz, a pszichiátria nyugalmazott professzora mondta: "Ötven
évvel ezelőtt Amerikában voltak gyerekek, voltak
iskolák és voltak fegyverek. De nem voltak iskolai
lövöldözések Most vannak." Az is
felmerült, hogy a gyerekek agresszióját az erőszakot
sugárzó filmek, az erőszakos videojátékok,
az Internet stb. okozhatták. Ezek a dolgok bizonyára
hozzájárulhattak az esetek
megtörténtéhez. Alapos vizsgálat azonban
egyetlen olyan tényezőt mutatott ki, amely gyakorlatilag minden
esetben közös volt. Az erőszakot elkövető gyerekek
döntő többsége erős pszichiátriai szerek
hatása alatt állt, vagy azok elvonási
tüneteitől szenvedett.
Álljon itt néhány példa:
·1986. november 20.: Rod Matthews
(14 éves) egy ütővel halálra verte egyik
osztálytársát a Canton-i (Massachusetts)
házukhoz közeli erdőben. Noha Rod nagyon értelmes
volt, a harmadik osztálytól kezdve Ritalint szedettek
vele.
·1988. szeptember 26.: A 19
éves James Wilson őrült lövöldözést
csapott a Dél-Carolinai Greenwood iskolában. Két
gyerek meghalt, hét másik gyerek és két
tanár pedig megsebesült. Wilson egy Greenwood-i
pszichiáter kezelése alatt állt. 14 éves
kora óta rendszeresen kapott pszichiátriai szereket,
úgymint Xanaxot (hazánkban ugyanezen a néven
kapható), Valiumot (hazánkban Seduxen, illetve
Diazepám néven hivatalos), Vistarilt
(Magyarországon nincs forgalomban), Mellarilt (hazánkban
Melleril néven hivatalos), Thorazine-t (hazánkban
Hibernal néven hivatalos), Tofranilt (hazánkban
Melipramin néven hivatalos) és Halciont (hazánkban
nincs forgalomban). A lövöldözési akció
idején éppen megvonták tőle a Xanaxot.
·1996. február 19.: Timmy
Becton (10 éves) pajzsként maga elé ragadta
hároméves unokahúgát, és fegyvert
szegezett a seriffhelyettesre, aki éppen floridai otthonukba
kísért egy iskolakerülésekkel
foglalkozó tisztségviselőt. Bectont januárban
vitték pszichiáterhez, hogy iskolaundorát
kezeltessék, és azóta Prozacot kapott. Szülei
említették, hogy amikor a szer adagját
emelték, Timmynek durva hangulati hullámzásai
lettek, és "tényleg dühössé
vált...".
·1998. május 21.: Mielőtt a
14 éves Kip Kinkel vad lövöldözésbe
kezdett volna Springfield-i (Oregon)
középiskolájában, aminek
következtében két személyt megölt, 22-őt
pedig megsebesített, düh-kontrollálási
foglalkozásokra járt, s a jelentések szerint
Prozacot és Ritalint szedett. Kinkel lelőtte a szüleit is.
Az igazság az, hogy bizonyos
pszichiátriai szerek erőszakos viselkedést okozó
mellékhatásai nem újkeletűek; számos
tanulmány, vizsgálat beszámol erről. Az
Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért
nemzetközi központja adatbázisában több
száz olyan erőszakos esetet tartanak nyilván csak az
utóbbi mintegy 15 évről, amikor az erőszakot
elkövető személy pszichiátriai szereket szedett. Nem
hagyhatjuk figyelmen kívül az esetekben mutatkozó
párhuzamot.
Mindemellett fontos kihangsúlyoznunk: az
alapvető problémát nem az említett
pszichiátriai szerek használata jelenti. Ha
például az említett serkentőszer
használatát mellékhatásai miatt
betiltanák, valószínűleg igen hamar
"kifejlesztenének" egy új szert, amely lehet, hogy
hasonló mellékhatásokkal bírna, és
amely feltehetőleg egyáltalán nem oldaná meg
jobban a gyerek gondját. A szerekkel kapcsolatos probléma
alapvető kiváltó oka ott maradna: maga a
pszichiátriai diagnózis, amely igényt
támaszt a szerek használatára.
Egy világ választja el a
tünetek leírását, és az okok
megtalálását és kezelését. A
pszichiátria a hiperaktivitás
problémájára mindössze annak
"betegségként" való leírását,
és a tüneteket elnyomó, erős
tudatbefolyásoló, a függőség
veszélyét magában rejtő droghatású
anyagok használatát fejlesztette ki legfőbb
"megoldásként".
A hiperaktivitással, figyelemhiányos
zavarral és hasonló "rendellenességekkel"
kapcsolatban jelentős mennyiségű pszichiátriai
szakirodalom létezik. Ezen szakirodalmakban a
hiperaktivitás okaira vonatkozóan hipotézisek
széles skáláját találjuk, s nem egy
közülük állítja, hogy a
hiperaktivitás "betegségként" való
létezése bizonyított tény; amint azonban
arról korábban már szó esett, ez sajnos
nincs így. Kiváló példája ennek a
fajta "csúsztatásnak" a következő eset. 1998-ban egy
kutatócsoport a Stanford Egyetemen elvégzett egy
kísérletet, amelynek során egy speciális,
modern agyletapogató eljárással
vizsgálták egészséges és
hiperaktívnak mondott gyerekek agyát, illetve azt, hogy
hogyan hat a már említett serkentőszer a két
csoport agyműködésére. A vizsgálat
célja az volt, hogy megvizsgálják,
látható-e bármifajta különbség
egy hiperaktívnak és egy egészségesnek
diagnosztizált gyermek agya között, és van-e
látható különbség a szer
hatásában a két gyermekcsoport esetén. A
tudóscsoport a vizsgálat végén azt
állította, hogy van különbség, és
ez az "eredmény" azonnal meg is jelent egy rendkívül
népszerű tudományos lap, a The Lancet hasábjain,
majd az Interneten is, széles körben hirdetve, hogy
megtalálták a bizonyítékot a
hiperaktivitás agyi betegség voltára.
Ha azonban a szemfüles olvasó vette a
fáradságot, megszerezte a kísérletről
szóló eredeti tanulmányt, és
végigküzdve magát a szakkifejezések
tömkelegén elolvasta és megértette azt, akkor
a következő furcsa dolgot találta a tanulmány
legvégén, mintegy mellékes
megjegyzésként: azok a gyerekek, akiknek az
agyában eltérést találtak a
normálishoz képest, mind, kivétel
nélkül, már 1-3 éve folyamatosan
szedték a szert, így az elváltozást
jó eséllyel okozhatta maga a hosszú
távú gyógyszerezés. Ez
önmagában azt bizonyíthatja, hogy a szer
hosszú távú szedése agyi
elváltozást okoz. Ezt azonban a kísérlet
semmilyen formában nem vizsgálta. Holott ez az
"apróság" valójában kétségbe
vonja az egész kísérlet eredményét,
sőt egy igen riasztó, esetleges mellékhatásra
hívja fel a figyelmet.
Az eddig leírtakat tekintetbe véve
az emberben könnyen felmerülhet a kérdés: ha a
hiperaktivitás betegségként való
létezésére nincs kétséget
kizáró bizonyíték, ha ennek
"kezelésére" a pszichiáterek
kábítószerjellegű, tudatbefolyásoló,
a függőség veszélyét magában rejtő
szereket adnak, amelyek szedése vagy elvonása
ráadásul az értelmetlen iskolai
lövöldözések eseteinek dönt
hányadában is megtalálható volt, hogy
lehet, hogy a hiperaktivitás "betegségként"
mégis egyre jobban benyomul a köztudatba, és oly
erőteljes pszichiátriai propaganda folyik a pszichiátriai
diagnózis és "kezelés" mellett, hogy a szülők
gyakran egyáltalán nem tudnak a fent leírt
adatokról?
Egyrészt, amint arról
korábban már szót ejtettünk, a szülő,
tanár számára megkönnyebbülést
jelenthet, ha egy "problémás" gyerek az ilyen jellegű
kezelés hatására "lenyugszik", nem zavarja a
környezetét. Ez látszólagos megoldást
jelenthet a problémára.
Másrészről elgondolkodtató a
következő információ: A Wall Street Journal Europe
2000. május 15-i, Lawsuit Is Filed Against Novartis On Ritalin
Sales (Keresetet nyújtanak be a Novartis ellen a Ritalin
serkentőszer eladásával kapcsolatban) címmel
megjelent cikke beszámol arról, hogy Texas
államban keresetet nyújtottak be a Novartis nevű
gyógyszergyártó cég (a Ritalin
gyártója) ellen, mivel az túlzott
mértékben reklámozta a serkentőszert a
figyelemhiányos hiperaktív zavar
kezelésére. Az alperesek között szerepel az
Amerikai Pszichiátriai Társaság és a
Maryland-i CHADD (ADHD-val rendelkező gyerekek és felnőttek)
nevű csoport is, akiket azzal vádolnak, hogy segítettek a
figyelemhiányos hiperaktív zavart orvosi
problémaként a köztudatba vinni, valamint
reklámozták a szer használatát,
miközben pénzügyi támogatást kaptak a
gyógyszergyártótól. A cikk azt is
közli, hogy a figyelemhiányos hiperaktív zavarra
adott szerek piacát egy év alatt az Egyesült
Államokban 670 millió dollárra becsülik.
A hiperaktivitás betegségként
történő, félrevezető
"diagnosztizálásának" és
pszichiátriai szerekkel történő
kezelésének problémájával
kapcsolatban nem csak alapítványunk, illetve
nemzetközi szervezetünk igyekszik tenni valamit. Egy, az
Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (Council
of Europe's Parliamentary Assembly) alá tartozó
bizottság vizsgálatot indított a gyerekek
pszichiátriai
félrediagnosztizálásának
ügyében. A vizsgálat lefolytatásával
kapcsolatban benyújtott indítvány a
következőket tartalmazza:
"A Közgyűlés,
1. Tekintve, hogy... minden gyakorlati
eszközt meg kell ragadni ahhoz, hogy segítsük azokat
az embereket, akiknek munkája megkívánja, hogy
megértést nyerjenek a drogvisszaélések
problémájával és
megelőzésével kapcsolatban, valamint hogy ennek
megértését a nagyközönség
köreiben is elő kell mozdítani, amennyiben fennáll a
veszélye, hogy a drogokkal való
visszaélések széles körben elterjednek;
2. Meggyőződvén arról a
tényről, hogy a drogok ellen küzdeni kell, mivel mai
társadalmunkban számos egyént
rabszolgaságba döntenek, és hogy e
visszaélések az áldozatok korai
halálában és családjuk elmondhatatlan
fájdalmában végződnek;
3. Megfigyelvén, hogy
Európában gyerekek és fiatal felnőttek egyre
növekvő számban szednek olyan legálisan
felírt szereket, amelyek függőséget okozhatnak,
és hogy ezeket a szereket, növekvő
problémaként, illegálisan árulják,
mint »utcai drogokat«;
4. Megfigyelvén, hogy e
drogvisszaélési hullámot erősíti a
figyelemhiányos hiperaktív zavar (ADHD)
pszichiátriai diagnózisa, amelynek oka nem ismert, nincs
tudományos alapja, és amelynek
létezését az Amerikai Pszichiátriai
Társaság szó szerint megszavazta 1987-ben, amely
ahhoz vezetett, hogy világszerte gyermekek millióinak
tévesen írnak fel erős, tudatbefolyásoló
és a függőség veszélyét magában
rejtő szereket;
5. Figyelembe véve, hogy 1996-ban a
Nemzetközi Kábítószer Felügyeleti
Bizottság (International Narcotics Control Board INCB) arra
kérte a kormányokat, hogy »a lehető
legnagyobb éberséggel legyenek az ADD
(figyelemhiányos zavar)
túldiagnosztizálásával és
lehetséges, orvosilag nem igazolt, [a serkentőszerrel]
történő kezelésével kapcsolatban«;
6. Figyelembe véve, hogy az INCB
jelentése szerint a [szer] »tulajdonságai
lényegében megegyeznek az amfetaminokéival«,
és egy 1971-es, a pszichotróp anyagokkal kapcsolatos ENSZ
egyezmény a [szert] »nagyfokú
visszaélési lehetoséggel rendelkezonek«
jelöli meg;
7. Megfigyelvén, hogy 1997 óta
legalább 10 olyan, széles körben
nyilvánosságra került gyilkosság vagy
gyilkossági kísérlet történt, amikor
az elkövető amerikai tizenévesek olyan pszichiátriai
szereket szedtek, amelyekről közismert, hogy erőszakos
reakciókat okoznak, és amelyek 55 sebesültet
és 25 halottat követeltek, valamint hogy hasonló
erőszakos eseteket már Európában is feljegyeztek;
8. Arra ösztönzi a
Közgyűlés Jogi és Emberi Jogi
Bizottságát, hogy kezdeményezzen tanulmányt
és kivizsgálást a témával
kapcsolatban, így a lehetséges jogi
intézkedések megtehetőek annak
korlátozására, hogy a gyerekek
visszaéljenek a pszichiátriai szerekkel." Fontos
tehát, hogy megértsük: a hiperaktívnak,
figyelemhiányosnak stb. diagnosztizált gyerekek
valójában nem betegek; az ilyen pszichiátriai
diagnózis és a pszichiátriai szerek adása
inkább megbélyegzi őket, mintsem elősegíti, hogy
megoldják azokat a problémákat, amelyek a
tüneteket okozzák. A tünetek
betegségként való beállítása
helyett sokkal ésszerűbb, ha a kiváltó okokat
keressük. Szerencsére napjainkban ezt egyre többen
ismerik fel, és igyekeznek lépéseket tenni ez
ügyben.
Megoldások hiperaktivitásra
Ha ezidáig arról esett szó,
hogy mi az, ami bizonyosan nem segít a "hiperaktív"
gyerekek problémáinak megoldásában, fontos,
hogy szót ejtsünk a megoldási lehetőségekről
is, amelyek megmutathatják, a szülő merre induljon, hol
keressen kiutat a problémából. Ezen módok
lehetségesen több időt, energiát,
odafigyelést követelnek a szülő, tanár
részéről, mint amennyit egy pszichiátriai szer
beadása igényel, de ha a valódi okok
kutatása során valódi megoldásokat
találunk, az mind a gyereknek, mind a felnőttnek kifizetődőbb
lesz.
Viszonylag közismert tény, hogy
bizonyos fel nem derített, háttérben
meghúzódó fizikai betegségek okozhatnak
pszichiátriai tüneteket. Erről számos orvosi
tanulmány ír; egy 1986-ban Beteg, nem elmebeteg
címmel megjelent könyv több mint 140 orvosi
problémát említ, melyek mind mentális
zavarokat okozhatnak. Ilyen esetekben természetesen nem
pszichiátriai kezelésre van szükség, hanem
olyan orvosi belgyógyászati kezelésre, amely az
adott fizikai betegségre gyógyulást jelent.
Ilyen fizikai problémák a
hiperaktivitás esetében is előfordulhatnak:
megtörténhet, hogy a gyerek olyan, valódi
betegségtől szenved, amelytől nem tud nyugodtan megülni,
izegni- mozognia kell, vagy egyéb "pszichiátriai"
tüneteket mutat. Egy amerikai esetben például egy
kaliforniai anya négy hónapig küzdött, hogy a
beiskolázás előtt álló kisfia
számára beutalót szerezzen egy
fül-orr-gége specialistához, mivel
gyanította, hogy fiának hallási
problémái vannak. Az iskolai ápolónő
ehelyett pszichológushoz küldte, aki
megállapította, hogy a gyereknek "figyelemhiányos
zavara" van, s pszichiátriai szerre van szüksége. Az
anya négy hónapig küzdött, hogy megszerezze a
kívánt beutalót, s végül a szakorvos
megállapította, hogy a gyerek esetében
krónikus váladéklerakódás van a
fülben, ami 35 decibeles halláskárosodást
okoz. Egy hónapon belül a kisfiú
kórházba került; egy 15 perces sebészi
beavatkozás megakadályozta, hogy valaki
tudatbefolyásoló pszichiátriai szereken
töltse a gyerekkorát.
Dr. Doris Rapp allergológus, aki
Buffalo-ban a New York-i Állami Egyetem Gyermek-
gyógyászati Klinikájának adjunktusa
és a Gyermekallergiákat Kutató
Alapítvány alapítója, a következőket
írja:
"Számos szülő már tudja, hogy
családjában betegséget okozhat a
szénanátha, az asztma, a csalánkiütés
vagy az ekcéma. De vajon tisztában vannak-e azzal is,
hogy gyermekük agyműködésére hatással
lehet az élelmiszer vagy egyéb környezeti
tényezők, mint például a por vagy a penész
oly mértékben, hogy a gyerekeknél
úgynevezett hiperaktivitást vagy viselkedési,
illetve tanulási problémákat okozhat?
A panaszok széles
skáláját, beleértve a túlzott
izgágaságot, fáradtságot,
ágybavizelést, helytelen viselkedést, sőt
még az epilepsziát is okozhatják allergiák.
Az allergiás csecsemők annyira izgágák lehetnek,
hogy a bölcsőjüket himbálva
keresztültáncolnak a szobán, vagy
rögzített kiságyukat kirántják a
falból, illetve a szokásosnál korábban
kezdenek el járni. Ennek felismerésével és
korrigálásával segíteni lehet a gyereknek
abban, hogy megszűnjenek a tünetek, és ne legyen
szüksége gyógyszerek szedésére. ...
Ilyen tünetekkel rendelkező
gyerekeknél gyakran pszichiátriai
rendellenességekre gondolunk. Amennyiben az Ön gyereke is
ehhez hasonlóan viselkedik, először is vigye el egy olyan
orvoshoz, aki ért a környezeti ártalmak
kezeléséhez, és vizsgáltassa meg vele. Ez
nemcsak a szülői éveket teheti élvezhetőbbé,
hanem megmentheti gyermeke életét is."
Dr. Sydney Walker pszichiáter A hiperaktivitás koholmánya [The Hyperactivity Hoax] c. könyve a hiperaktív viselkedés változatos okait rögzíti: "Az
agytumor korai fázisában lev gyerekek
hiperaktivitás vagy figyelemzavar tüneteit
mutathatják. Akárcsak azok, akik ólom- vagy
rovarirtószer miatti mérgezésben szenvednek.
Ugyanígy viselkedhetnek a cukorbetegség korai
fázisában, szívbetegség esetén,
férgek, vírus- vagy baktériumfertőzés
esetén, helytelen táplálkozás miatt,
fejsérülések következtében, genetikai
rendellenességek esetén, allergiák miatt, ha
higanynak vagy mangánnak vannak kitéve, kisebb
epilepsziás rohamok és más, kisebb- nagyobb vagy
akár életveszélyes orvosi problémák
százai igen, százai esetében. Mégis, ezen
gyerekek mindegyikét hiperaktivitással vagy
figyelemzavarral bélyegzik meg."
A "problémás" gyereket tehát
érdemes megvizsgáltatni egy hozzáértő
orvossal, aki meg tudja állapítani, a gyereknek van-e
olyan fizikai betegsége, amelyen segítve a
"hiperaktív" és egyéb pszichiátriai
tünetek megszüntethetőek. Számos tudományos
kutatás támasztja alá azt, hogy a napjainkban
olyannyira elterjedt mesterséges színezékek
és élelmiszer-adalékok önmagukban is
elegendőek ahhoz, hogy egy gyermek hiperaktívvá
váljon, és a tünetek teljesen megszüntethetők a
megfelelő diéta alkalmazásával.
Az is nehézséget okozhat, ha
akár otthon, akár az iskolában a gyerek nem
képes megérteni a tananyagot, illetve nem tudja vagy nem
akarja azt megtanulni, így akadozik a tanulásban. Ilyen
esetben a gyereket könnyen "figyelemzavarral", "tanulás
zavarral" diagnosztizálják, tekintet nélkül
arra, hogy mi okozza a tanulási problémát.
Vessünk egy pillantást az
alábbi példára, melyet ifj. Fred Shaw mondott el
pszichológusoknak, szociális dolgozóknak és
oktatóknak tartott előadásában. Amellett, hogy
Shaw intézetis fiúcsoportokkal foglalkozott, 13
éven keresztül együtt dolgozott a Los Angeles-i Megyei
Seriff irodával, s szembenézett a belvárosi
negyedekben dúló erőszakkal,
kábítószerezéssel és
bűnözéssel. Ma írni-olvasni tanító
foglalkozásokat tart a belvárosi fiatalok
számára.
Azt mondja a hallgatóságának,
hogy vegyenek el egy darab papírt, s a lap bal felére
rajzoljanak egy fát, a jobb felére egy
kerítést, a közepébe pedig egy okapit.
"Emeljék fel a kezüket azok, akik le
tudták rajzolni az okapit!" Általában senki nem
jelentkezik.
"Nem értem, mi lelte Önöket,
hiszen ez csupán egy ötbetűs szó. Mondják
meg, mit jelent." Senki nem tudja. *
"Nos Önök mindannyian filozófiai
doktorátussal, magiszteri vagy baccalaureatusi fokozattal
rendelkeznek, és mégsem tudják megcsinálni?
Akkor majd jól odacsapok, akkor majd csak megtanulják.
Képzeljék el, hogy megvertem Önöket. És
most azt szeretném, ha rajzolnának egy okapit." Nem
tudnak.
"Önök nem elég okosak. Azt
hiszem, adnom kell egy gyógyszert, hogy jobban tudjanak tanulni.
Most, hogy ez megtörtént, szeretném, ha
lerajzolnák az okapit." Senki nem képes rá.
"Önök mindannyian tagadhatatlanul
bambán és bután néznek. Hadd áruljam
el azt az egyetlen dolgot, ami képessé fogja tenni
Önöket arra, hogy lerajzolják az okapit. Ez pedig nem
más, mint a szó meghatározása. Az okapi
Kongó mocsaras őserdeiben honos, a zsiráfnál
kisebb és rövidebb nyakú, antilopszerű
kérdőző állat."
"Nos, emeljék fel a kezüket azok, akik le tudják rajzolni az okapit." Mindenki feltette a kezét.
Az, hogy képesek vagyunk valamit
megcsinálni, azon múlik, hogy meghatározzuk
és megértsük azt a dolgot. Ha nem érted,
bemutatni sem tudod, és így kivitelezni sem tudod azt a
tevékenységet. Éppen ezért, ha azt hallod,
hogy egy gyereknek "tanulási nehézségei" vannak,
először is tudd meg, melyik szót/szavakat nem érti
az iskolai anyagában vagy az olvasókönyvében,
és érd el, hogy teljesen megértse a szavak
jelentéseit. Ez a módja annak, ahogy segíteni
tudsz a gyerekednek. mondta Shaw.
Ha gyermekének problémái
vannak az iskolában, keressen egy megbízható
és hozzáértő magántanárt, aki
elismeri a szótagoló (hagyományos)
olvasás-tanítási módszert, illetve azt,
hogy az egyes szavak jelentéseinek pontos
tisztázása rendkívül fontos. Vegyük
rá a gyereket, hogy használjon szótárt a
tanuláshoz; a szótárak fontos
segédeszközök.
A Coloradoi Határozat
1999 októberében az egyesült
államokbeli Coloradoi Állami Oktatási
Testület addig példa nélkül álló
döntést hozott a coloradoi iskolákat illetően.
Patti Johnsonhoz, a testület tagjához
panaszok érkeztek olyan szülőktől, akiket megfenyegettek,
hogy ha gyermekük nem szed valamilyen pszichiátriai szert,
nem engedik be őket az iskolába. Olyan esetek is előfordultak,
amikor a gyerekeket tanulási rendellenességgel
diagnosztizálták, pedig valójában alacsony
volt a vércukorszintjük, és diétára,
valamint allergiás kezelésre volt
szükségük.
Az 1999. április 20-i, Coloradoban
történt mészárlást követően
amelynek során Eric Harris, középiskolai
végzős tanuló és társa az iskolában
megöltek tizenkét tanulót és egy
tanárt, huszonhárom embert megsebesítettek, majd
önmagukkal is végeztek; egy toxikológiai
jelentés feltárta, hogy Harris szervezetében egy
antidepresszánst találtak az Állampolgári
Bizottság az Emberi Jogokért nemzetközi
központja kutatást végzett, majd jelentést
adott ki a pszichiátriai diagnózist követő
gyógyszerezés erőszakot kiváltó
hatásairól. E jelentés egy példánya
eljutott Ms. Johnsonhoz, aki ezután saját maga
végzett vizsgálatot a témában.
Vizsgálata a nemzetközi szervezet kutatásával
azonos eredményre jutott.
A Coloradoi Határozatot 1999. november 11-én szavazták meg. A határozat kimondja: a
Coloradoi Állami Oktatási Testület arra
ösztönzi az iskolák személyzetét, hogy a
viselkedési, figyelemmel és tanulással kapcsolatos
problémák megoldására használjanak
hagyományos, a tantermekben már
működőképesnek bizonyult módszereket,
továbbá bátorítja az intenzívebb
kommunikációt és
felvilágosítást a szülők, pedagógusok
és orvosszakértők között a pszichotróp
szerek tanulói teljesítményre kifejtett
hatásairól, valamint arról, miként
nyújtsanak biztonságos környezetet a
tanulásra.
A Coloradoi Határozat
példaként és iránymutatóként
szolgál minden oktatási testület
számára.
A hiperaktivitással kapcsolatban
érdekes és megfontolandó szempontot mutat be
továbbá a Láthatár című lap 2000.
júliusi számában egy óvodapedagógus
tollából megjelent cikk. Az óvónő a
következő gondolatot osztja meg az olvasókkal:
Szeretném egy általános
probléma felvetésével kezdeni, amit sok
szülőtől hallottam már. Gyermekem túl
mozgékony, rossz, nem tud nyugodtan ülni egy percig sem.
Talán "hiperaktív"? Van egy-két ilyen
varázsszó, amiket mostanában egyre többet
hallunk, ami azelőtt normális volt, most
rendellenességnek számít. Sajnos, konkrét
esetet tudok felhozni, hogy a modern tudomány ezt a
"rendellenességet" már pici gyerekeknél is
gyógyszeres kezeléssel szeretné megoldani. ...
Most egy új nézőpontot
szeretnék megosztani Önökkel. Régebben kezdett
kialakulni egy olyan feltevés, miszerint az a jó gyerek,
aki kedves, aranyos, tud nyugodtan ülni egy helyben és a
nevelés mintaképe. Viszont ez inkább a felnőttek
kényelmi álláspontjából fakad. A
gyerekek nem kis állatok, akiket idomítani lehet
és pórázon rángatni. ...
A gyerekkornak vannak sajátosságai.
A gyerekek nagyon nagy affinitással [vonzódással]
vannak az "új világgal" szemben. Minden új
megismerése örömet szerez nekik, és egy
új tapasztalatot az életükhöz. Ha
visszagondolnak a gyerekkori önmagukra, bizony észre
fogják venni, hogy nem sokat változtak. Csak több az
ismeretük a világról, és nagyobb a
testük. A több ismeret engedi, hogy jobban maguk
irányítsák a sorsukat. A gyerekek ezzel szemben
sokkal elevenebbek, képesek korlátok nélkül
gondolkodni, általában akcióban vannak, mozognak,
könnyű felkelteni az érdeklődésüket.
Ellentétben sok felnőttel, akiket már sokszor
megállítottak a problémák, és
ezért nem olyan lelkesek, talán már fel is
adták és beleegyeztek a "semmit sem tudok tenni"
nézetükbe. Hogyan jön ez a
túlmozgékonysághoz? Egyszer: nem a gyerekek
gyorsultak fel, hanem a felnőttek aktivitása csökken
napról napra a gyerekekéhez képest. Talán
több türelemmel és megértéssel, nem
elfelejtve, hogy mi is voltunk gyerekek, csökkenne a
"túlmozgékonyságban szenvedő" gyerekek
száma. Kedves szülők, pedagógusok!
Örüljenek, ha gyermekük nagy mozgásigény,
és szeret kommunikálni! Akkor nincs vele baj! Maximum
többet vigyék kirándulni, sportolni és mindig
legyen feladata. Bízzanak rá nyugodtan kisebb
feladatokat, amit örömmel fog teljesíteni, és
erősítsék meg az érdeklődését
és aktivitását, mert felnőtt korában
szüksége lesz rá. ...
Érdemes tehát a gyerekkel sokat
kommunikálni, odaadóan és türelmesen
(még ha néha nehéz is), ez sok
problémát megoldhat.
Ne értékeljük le a gyereket! Mi
magunk sem szeretnénk, ha ilyen és ehhez hasonló
megjegyzésekkel értékelnének le: "Te ezt
nem tudod megcsinálni! Neked ehhez nincs meg a
képességed! Nincs nyelvérzéked, nincs
hallásod, te ehhez buta vagy stb." Ezzel könnyen
kárt lehet okozni a gyerek képességeiben, ellenben
a biztatás, a türelem, a megértés és a
szeretet mindig többet ér, mint a
leértékelés.
A pszichiátriai szerek nem oldják
meg a gyerek tanulási vagy "viselkedési"
problémáit, viszont vitaminok sokat segíthetnek,
hogy gyermekünk szellemileg-fizikailag jobban érezze
magát. Egy nagymama, akinek unokája viselkedési
problémákkal küzdött, majd vitaminokat kezdett
szedni, a következő levelet írta
alapítványunknak: "Szíves
tájékoztatásként közlöm
Önökkel, hogy unokám számára a vitamin
kúra bevált. Most ment első osztályba, nagyon
jól beilleszkedett, a délelőtti tanítási
órákon aktívan részt vesz,
tanítónéni is jó véleménnyel
van róla. Így nagyon örülünk, hogy a
gyógyszer helyett az Önök által kapott
vitaminokat szedhetjük."
Találjunk ki közös programokat a
gyerekkel, és talán az sem árt, ha
csökkentjük a TV- nézéssel töltött
időt. A közös tevékenységek, a sport,
közös játék, közös tanulás
sokat javíthat a problémákon.
Összefoglalva: akármi váltja is
ki a hiperaktív tüneteket, mindenképpen többet
segítünk a gyereknek, ha ahelyett, hogy "betegnek"
tekintjük és pszichiátriai szereket adunk neki, a
valódi, kiváltó okokat keressük, amelyek nem
"pszichiátriai" problémák. A szülőknek
és pedagógusoknak megvan a joguk és a
lehetőségük ahhoz, hogy a problémát
kézbe vegyék, és meg tudják oldani
saját maguk és a gyerekek érdekében, hogy
azok felnőtt korukban aktív és felelősségteljes
életet élhessenek.
Ajánljuk figyelmébe a következő kiadványokat:
Gyermekek gyógyszerezése című kiadványunk online olvasása
Gyermekek gyógyszerezése című kiadványunk letöltése PDF formátumban (5,2 MB)
Ha gyermeke "tanulási probléma",
"hiperaktivitás" vagy "viselkedési zavar" miatt
pszichiátriai szereket szed, akkor kattintson ide kérdőívünk letöltéséhez. (RTF formátum 10 KB).
Ha úgy érzi, hogy a gyermek állapota semmit sem
változott, vagy rosszabbodott emiatt, keresse fel az
Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért
Alapítványt a következő elérhetőségek
valamelyikén:
ÁLLAMPOLGÁRI BIZOTTSÁG AZ EMBERI JOGOKÉRT
Telefon: (1) 342-6355
Fax: (1) 344-4724
Postacím: 1461 Budapest, Pf. 182.
E-mail: info@cchr.hu
