Fel

CCHR az Emberi Jogokért

A mentális egészségügy nemzetközi megfigyelő szervezete

cchr a mentalis egeszsegugy nemzetkozi megfigyelo szervezete„…nekem muszáj elmondanom mindazokat a szörnyűségeket, amelyekre emlékszem, abban a reményben, hogy talán hatni tudok valamilyen, az emberiségért tevékenykedő erőre, és megmentik azokat a szerencsétlen teremtményeket, akik a mai napig is sötét szobákban vannak bebörtönözve a málladozó intézetek mélyén.” – mondta Frances Farmer színésznő, aki maga is a pszichiátriai visszaélések egyik áldozata volt az 1940-es években. És 1969. év óta már van ilyen, „az emberiségért tevékenykedő erő". CCHR-nak hívják, és azért jött létre, hogy kivizsgálja és feltárja az emberi jogok ellen a pszichiáterek által elkövetett visszaéléseket, és hogy megtisztítsa a mentális gyógyítás területét.

Elgondolkodtató, hogy a pszichiátriai gyakorlat rendszerint azt jelentette, hogy a pácienseket úgy kezelték, mint az állatokat. Megfélemlítették őket, minden joguktól megfosztották, és úgyszólván elraktározták őket az intézetekben lealacsonyító körülmények között. Mi változott - ha egyáltalán változott - a mentális egészségügy területén napjainkra? 

Ez a kiadvány részletezi néhány kivizsgálás adatait, a fontos változásokat és reformokat, amelyeket a CCHR-nak sikerült elérnie. A CCHR erôfeszítéseinek következtében sok ezer áldozatot megmentettek, a páciensek visszaszerezték emberi és állampolgári jogaikat, szerte a világon betiltották az elektrosokk és az agysebészet önkényes használatát, teljesen betiltották a mélyalvás (narkotikus) kezelést és az inzulinsokkot. Ma már létezik törvény arra, hogy a pszichiátrián történô szexuális erôszakkal a büntetôbíróságok foglalkozzanak, valamint a pszichiátriai kezelések áldozatai közül sok százan kaptak kártérítést. 

További letölthető kiadványok »»

 
 
Powered by Phoca Download

Friss hírek

Thumbnail   A Merényi pszichiátriáján történtek nem egyedi esetek.  Sokáig bánta meggondolatlanul tett kijelentését H.K.-né, elszólása miatt ugyanis rövid úton a pszichiátria zárt osztályára került. Időbe telt,...
BB Évi – Van még remény?
2016. január 19. kedd
Thumbnail   A legújabb sajtóhírek szerint az egykori valóságshow-győztes, BB Évi Karácsony előtt ismét visszakerült a pszichiátriára. Ám a kézenfekvő kérdést nagyon kevesen teszik fel: Évi rengeteg...
81 éves lenne a hajdani rocksztár
2016. január 01. péntek
Thumbnail   December 30-án ünnepelné születésnapját a 60-as évek rocklegendája, Del Shannon. Végzete 1990-ben érte utol: egy köztudottan öngyilkossági késztetést okozó antidepresszáns szedését követően...
Thumbnail   Az 1960-as években oly népszerű ausztrál rockegyüttes, az Easybeats frontemberéről, Stevie Wright-ról kevésbé köztudott, hogy karrierjét a pszichiátriai mélyalvás-kezelés tette tönkre. Az...
Emberi jogok világnapja
2015. december 09. szerda
Thumbnail   Hatvanhét éve, 1948. december 10-én az ENSZ az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elfogadásával írásban rögzítette a minden embert megillető alapvető emberi jogokat. Közel hetven év elteltével a...
More inFriss hírek